Alex Highsmith a liga egyik legjobb fiatal pass rusherévé nőtte ki magát, az újonc szerződése viszont az idény végén lejár, ráadásul idén csak 2,7 millió dollárt keresne vele. Érthető, hogy szeretne egy új kontraktust és úgy érzi, hogy ezt még idén meg is kapja.
“Nagyon izgatottan várom, mit hoz a jövő. Szeretnék Pittsburgh-ben maradni, mindent imádok a szervezetben. Magabiztos vagyok, szerintem sikerül összehozni hosszabbítást”
– mondta a védő (via Wilmington StarNews).
Smith a 2020-as draft harmadik körében került a Steelershöz. Az első két szezonja alapján nem tűnt különösebben nagy fogásnak: futás ellen használhatatlan volt, de pass rush-ban is csak felvillanásai voltak. Tavaly aztán 55 nyomásgyakorlás és 14,5 sack került a neve mellé, ráadásul kisebb meglepetésre futás ellen is sokat javult a játéka. Az eddigiek alapján 14-16 millió dollárt már most bőven megér, egy újabb jó szezonnal pedig az évi 20+ millió sem lenne elképzelhetetlen – talán a Steelers is jobban járna, ha már most tető alá hoznák az üzletet.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garopoolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
- Patrick Mahomes újabb rekordot döntött
- Carson Wentz és Matt Ryan is bepróbálkozott a Jetsnél
- Brutális Browns defense, összeomló Commanders offense, Patriots- és Seahawks-győzelem
- Hozta az elvártat a Chargers-Vikings, nagyot fordított a Packers, beindult a Steelers
- Két hatalmas kiütés, három nagy meglepetés
Legutóbbi hozzászólások