Két veteránt is leigazolt a 2023-as idényre a Saints, írja Adam Schefter. A csapat először visszacsábította a tight end Jimmy Grahamet, majd mélyítette a támadófalat a guard Trai Turnerel.
A november 37 éves Graham 2010-ben a Saints harmadik köröse volt és nagyon hamar elit tight enddé nőtte ki magát. Újoncként még nem sok vizet zavart, de az azt követő négy idényben 4396 yardot és 46 TD-t kapott el, gyakorlatilag egy szinten teljesített Rob Gronkowskival. Ennek ellenére a csapat elcserélte Seattle-be, ahol lehúzott három korrekt szezont, majd két év szenvedés következett Green Bayben és Chicagóban. Legutóbb 2021-ben volt csapata, akkor 15 meccsen 14 elkapásból 167 yardot és három TD-t szerzett a Bearsben – sok hozzáadott értéke tehát már nincs.
Turner 2014-ben a Panthers harmadik körös pickje volt. Nagy fogásnak tűnt, különösen passzblokkolásban volt erős, 2017-ben kapott is egy 4 éves, 45 millió dolláros szerződést. Ezt követően viszont a teljesítménye folyamatosan romlott, 2020-ban el is cserélték a Chargershöz, azóta pedig megfordult a Steelersben és a Commandersben is. Még mindig csak 30 éves, de legutóbb hat éve teljesített jól, így leginkább már csak csereként lehet hasznos.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow kérdőjeles besorolást kapott, van esély, hogy játsszon a héten
- Justin Fields úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező lenne
- A kiemelt párharcok fordulója következik az egyetemi foci negyedik játékhetén
- Sérülésjelentés a 3. forduló előtt
- Hosszabbított Shanahannel és Lynch-csel a 49ers
- FK! Preview #3
- Vasárnap jön az ELF döntője!
- BREAKING: Gardner Minshew kezd a Coltsban!
- 2000 yard, 23 sack és a többi – ki dönt idén rekordot?
- Tua Tagovailoa a Super Bowl-győztes edzők réme
- McCaffrey közelít az egymás utáni meccseken összehozott TD-rekordhoz
- Itt nem volt kérdés
- A Patriots és a Texans fiatal cornere is komolyabban megsérült
- Andy Dalton kezd a Panthersben a hétvégén!
- Trevon Diggs az egész szezonra kidőlt
Legutóbbi hozzászólások