Saquon Barkley, Josh Jacobs és Tony Pollard sem tudott kiharcolni egy szerződéshosszabbítást, így a franchise tag alatt fognak idén játszani. Ennek nyilván nem örülnek, és nem örül ennek a többi futó sem a ligában, akik Twitteren fejezték ki nemtetszésüket.
“Ez kriminális. Ők hárman a liga legjobb játékosai közt vannak poszttól függetlenül.”
– írta Christian McCaffrey, aki egyébként a legjobban kereső futó a ligában évi $16 milliós átlaggal.
“1. Ha elég jó vagy, akkor megtalálnak. 2. Ha keményen dolgozol, akkor sikeres leszel… ha sikeres vagy… 3. Segíted a szervezetet… és utána… nem számít, mert futó vagy.”
– ezt pedig Jonathan Taylor írta, aki hasonló helyzetben találhatja magát jövőre, ugyanis most lépett az újonc szerződése utolsó évébe.
“Ezen a ponton egyszerűen vegyék ki a futó posztot a játékból. Azok, akik a legjobbak akarnak lenni és olyan keményen dolgoznak ahogy csak tudnak a csapatuk számára, egyszerűen már nem számítanak. Én minden egyes futó mellett állok, aki azért harcol, amit megérdemel.”
– írta Derrick Henry, aki évi $12,5 milliót keres jelenlegi szerződésén, azonban voltak olyan hangok a holtszezonban, hogy a Titans megpróbálta elcserélni.
“Egyetértek a futó testvéreimmel. A történelem meg fogja mutatni, hogy a győzelemhez szükséged van futóra. Minden meccsen falakat törünk át a csapatunkért és sok szempontból vezérek vagyunk. Vicc, hogy kevesebbet érdemlünk.”
– mondta a Steelers újonc szerződéses futója, Najee Harris.
Többek közt Austin Ekeler is részt vett online vitákban tegnap este – ő cserét kért a Chagerstől, de nem kapott, csak minimális ösztönzőket csaptak hozzá a szerződéséhez.
Nagyon nehéz a futók helyzete manapság, hiszen munkájuk és odaadásuk miatt tényleg egyértelműen többet érdemelnének, azonban a csapatok nem ez alapján osztják a szerződéseket, hanem a sikerekhez való hozzáadott értékük szerint, ami alacsonyabb a többi poszthoz képest. Megoldást nehéz találni, és igazából a következő Kollektív Szerződésig nem is várható változás. Ezzel csak annyi a baj, hogy a jelenlegi CBA 2030-ban jár majd le.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Mindeközben a punterek és kickerek csak hümmögnek magukban.
Nem mondom, hogy igazságos, csak amíg a csapatok más tagjai kaptak kevesebb lóvét addig érdekes módon ez nem volt probléma “futóéknál”.
Mintha valaki a munkaerőpiacon azon szüttyögne, hogy miért az informatikusok vannak túlfizetve és nem a mozdonyvezetők… felfogod, hogy olyan irányba változott a világ ahol a te szakmád elértéktelenedett és átképzed magad.
(mondjuk még mindig vicc, hogy egy átlagos NFL futó így is megkeres 2-20M usd-t a rövidke pályafutása alatt, és ez még mindig az az összeg aihez nem kell hozzátennem, hogy honnan jött – bárhonnan jöttél több millió dollár az szép pénz egy 5-10éves munkaviszony alatt…)
Ugyehogyugye? Montamén, hogy ebből forradalom lesz.
Apa, kezdődik!
Dehogy lesz.A Giants szurkolók 90%-a teljesen egyetért Scheinnel és örülnek,h nem Gettleman féle eszetlen szerződéseket osztogat a vezetőség.
A piac ezt el fogja dönteni hosszú távon.
Ha most keveset kapnak a futók -> kevesebb futó lesz a jövőben. Aztán pár év múlva, mikor már hozzászoktak a csapatok, hogy a futó kb. mindegy, mert a fal számít és bárkit oda lehet tenni, akkor jön egy új Peterson, Henry, Dickerson, stb. aki majd döntő faktor egy komoly meccsen (főcsoport döntő/SB) és hirtelen újra kellene egy jó futó, de akkor nem lesz a piacon -> egekbe szöknek az árak.
Nem egyszerű a helyzet, mert mennek a darálóba nap mint nap, csak ennek már kevés a hatékonysága, legalábbis kevesebb, mint régen.