Patrick Mahomes korábban azt nyilatkozta, hogy a bajnoki gyűrűk átvétele volt az utolsó alkalom az ünneplésre a Chiefsnél, és attól a ponttól kezdve csak a következő ellenfél számít. Hasonlóan vélekedik a csapat safetyje, Justin Reid is.
“Őszintén mondom, hogy a 2022-es szezon már nem téma az öltözőben. Most azon dolgozunk, hogy tovább építsük ezt a dinasztiát és újabb bajnoki győzelmeket szerezzünk. Kiélveztük a pillanatot, de a tavalyi sikerek után még a korábbinál is nagyobb céltábla van a hátunkon, így nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak üljünk a babérjainkon”
– mondta a védő (via PFT).
A Chiefs tavaly 14-3-as mérleggel zárta az alapszakaszt, majd a rájátszásban a Jaguarst, a Bengalst és az Eaglest legyőzve hódította el a bajnoki címet (mindhárom meccs maximum hét pontos KC győzelemmel ért véget). Az AFC top csapatai komoly erősítéseket hajtottak végre a holtszezonban, míg a Chiefsnek a szinten tartás is nehezen ment, de még így is Patrick Mahomesékat kell legyőzni annak, aki Super Bowlról álmodozik.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow kérdőjeles besorolást kapott, van esély, hogy játsszon a héten
- Justin Fields úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező lenne
- A kiemelt párharcok fordulója következik az egyetemi foci negyedik játékhetén
- Sérülésjelentés a 3. forduló előtt
- Hosszabbított Shanahannel és Lynch-csel a 49ers
- FK! Preview #3
- Vasárnap jön az ELF döntője!
- BREAKING: Gardner Minshew kezd a Coltsban!
- 2000 yard, 23 sack és a többi – ki dönt idén rekordot?
- Tua Tagovailoa a Super Bowl-győztes edzők réme
- McCaffrey közelít az egymás utáni meccseken összehozott TD-rekordhoz
- Itt nem volt kérdés
- A Patriots és a Texans fiatal cornere is komolyabban megsérült
- Andy Dalton kezd a Panthersben a hétvégén!
- Trevon Diggs az egész szezonra kidőlt
Legutóbbi hozzászólások