Bill Belichick az évzáró beszédében utalt arra, hogy a csapat utóbbi éveinek relatív sikertelensége részben annak is köszönhető, hogy keveset költöttek más franchise-okhoz képest – ami egyébként igaz is, tekintve hogy az előző három évben a “cash spending” kimutatásban a Patriots a 27. helyet foglalta el, idén pedig a 31. helyen végzett.
Szóval a Patriots keveset költ játékosokra, de Robert Kraft elmondása szerint ez nem miatta van, ő minden erőforrást a főedző / general manager rendelkezésére bocsát. A tulajdonos a Boston.comnak mondta el, hogy Belichick sosem kapott tőle nemleges választ, ha játékosok megszerzésére kért pénzügyi forrásokat, és sosem állítottak be egy limitet, ami fölé nem mehetett. A szurkolókat is igyekezett megnyugtatni, hogy a pénzköltéssel sosem lesz probléma, különben inkább eladja a csapatot.
Ezek szerint tehát másban kell keresni a sikertelenség forrását – a Patriots Tom Brady távozása óta nem nyert mérkőzést a rájátszásban.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Chandler Jonest akarata ellenére vitték mentálegészségügyi intézménybe
- Itt a megoldás? Trevor Siemiant igazolta le a Jets
- Chicago Bears – Ez mindennek a legalja
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garoppolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
Legutóbbi hozzászólások