Yannick Ngakoue eddig karrierje minden évében legalább 8 sacket jegyzett – tavaly 9,5-öt a Colts színeiben. A jelenleg 28 éves pass rushernek viszont még nincsen csapata a 2023-as szezonra, ő pedig nem igazán érti, hogy miért.
“Nem igazán tudom. Ezt a kérdést nem nekem kell feltenni, hanem azoknak, akik az ilyen döntéseket meghozzák. Én csak azt tudom kontrollálni, hogy formában maradjak, a legjobban karrierem során, és amikor pályára kerülök, akkor jól teljesítsek.”
– mondta Ngakoue Jim Rome-nak.
“Nekem minden NFL-csapat ideális állomáshely. Áldás, hogy munkám lehet az NFL-ben, edzhetek egy csapattal, meccsfelvételeket nézhetek, minden. Nem fontos, hogy pontosan melyik csapattal.”
A veterán pass rusher piacon még elég sokan nem kaptak szerződést az idei szezonra, Ngakoue mellett például Justin Houston, Jadeveon Clowney, Melvin Ingram vagy Carlos Dunlap is ott van még az elérhető szabadügynökök közt. Vélhetően a következő hetekben azért találnak majd csapatot maguknak, és mindannyian képesek lehetnek segíteni még bárkinek. Ha nem is kezdőként, de rotációs játékosként még mindig hasznosak tudnak lenni.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow kérdőjeles besorolást kapott, van esély, hogy játsszon a héten
- Justin Fields úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező lenne
- A kiemelt párharcok fordulója következik az egyetemi foci negyedik játékhetén
- Sérülésjelentés a 3. forduló előtt
- Hosszabbított Shanahannel és Lynch-csel a 49ers
- FK! Preview #3
- Vasárnap jön az ELF döntője!
- BREAKING: Gardner Minshew kezd a Coltsban!
- 2000 yard, 23 sack és a többi – ki dönt idén rekordot?
- Tua Tagovailoa a Super Bowl-győztes edzők réme
- McCaffrey közelít az egymás utáni meccseken összehozott TD-rekordhoz
- Itt nem volt kérdés
- A Patriots és a Texans fiatal cornere is komolyabban megsérült
- Andy Dalton kezd a Panthersben a hétvégén!
- Trevon Diggs az egész szezonra kidőlt
Legutóbbi hozzászólások