Robbie Gould 18 évet töltött már az NFL-ben, és ő készülne is a 19.-re, csakhogy egyelőre nincs csapata. Az utóbbi hat évet a 49ersnél töltötte, azonban idén nem hosszabbították meg a szerződését annak ellenére, hogy ő maradni szeretett volna.
“Imádtam volna, ha visszatérhetek. Meg is mondtam nekik, hogy szeretnék maradni. Azonban nem kaptam ajánlatot a csapattól és sosem beszéltünk arról, hogy visszatérjek. Nem az én döntésem volt a váltás. A szezon végén döntést kellett hozniuk, és más irányba indultak el.”
– mondta Gould az NBC Sports Bay Areának.
A 40 éves játékos tavaly 32-ből 27 mezőnygólt értékesített és csak egy extra pontot hagyott ki. Ha nem is a legjobb rúgó már a ligában, de még mindig megüti legalább az átlagos, vagy inkább kicsit afeletti szintet. A 49ers azonban inkább cserélt a 28 éves Zane Gonzalezért, majd sokak meghökkenésére a harmadik körben draftolta a posztra Jake Moodyt a Michigan egyetemről. Meglátjuk, hogy bejön-e ez a váltás a csapatnak.
Gould – aki az NFL történetének 8. legpontosabb rúgója – mellett egyébként két másik veterán, a 38 éves Mason Crosby és a 36 éves Ryan Succop is szabadügynök jelenleg. Jó eséllyel várniuk is kell még egy hónapot, amíg a fiatalabb próbálkozók leszerepelnek a táborban és az előszezonban.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
- Patrick Mahomes újabb rekordot döntött
- Carson Wentz és Matt Ryan is bepróbálkozott a Jetsnél
- Brutális Browns defense, összeomló Commanders offense, Patriots- és Seahawks-győzelem
- Hozta az elvártat a Chargers-Vikings, nagyot fordított a Packers, beindult a Steelers
- Két hatalmas kiütés, három nagy meglepetés
- Andy Reid ma megelőzheti a legendás Tom Landryt
- BREAKING: Usher lép fel a Super Bowl félidejében
- Rövidhírek: IR-re került a Jets left tackle-je, Jamal Adams még mindig nem tud visszatérni
- Az első körös, aki bérgyilkost küldött a terhes barátnőjére – A Rae Carruth portré
Legutóbbi hozzászólások