Folytatjuk a 2020-as draftok újraértékelését. A következő divízió az AFC North, ami annak idején nagyon jónak tűnt, senki sem kapott B-nél rosszabb értékelést. Nézzük, felnőttek-e a játékosok az előzetes várakozásokhoz.
A koncepció a következő: fogjuk a 2020-as draftértékelőinket, felelevenítjük az akkori gondolatainkat, majd a jelenlegi tudásunk alapján újraértékeljük az adott csapat húzásait.
Baltimore Ravens
A Ravens hagyományosan egy jól draftoló csapat és három éve is úgy tűnt, hogy beletenyerelt a menedzsment a tutiba – már csak azért is, mert hat (!!) pickje is volt a top 105-ben. Ráadásul sikerült nagyon jó értéket képviselő játékosokat húzni a legnagyobb hiányposztokra, abszolút benne volt a pakliban, hogy ez a garnitúra lesz a franchise későbbi sikereinek egyik tartóoszlopa. Spoiler: nem így történt.
Úgy tűnt, hogy a Ravens tökéletes helyen húzott az 1/28-as cetlivel, ugyanis nagyon kellett egy jó belső linebacker ebbe a védelembe, de top 20-as cetlit nem nagyon éri meg ellőni a posztra. Patrick Queen tehát nagyon jó értéken érkezett, nem nagyon lehetett belekötni a kiválasztásába: abszolút kivette a részét az LSU bajnoki meneteléséből, és bár futás ellen voltak problémái, de egy atletikus, coverage-ben is jó playmaker, aki mindig a legnagyobb tétmeccseken nyújtotta a legjobb teljesítményét.
A második körben a futó JK Dobbinsra esett a választás. Ez minimum luxuspicknek tűnt, hisz a Ravens rendszerében kis túlzással bárki képes futni, fölösleges ilyen sokat áldozni a posztra. Értéken ugyanakkor jónak tűnt a pick, hisz a magasan rangsorolt futók közül már csak ő volt elérhető, ráadásul az is Dobbins mellett szólt, hogy 3 downos potenciállal rendelkezett, illetve egy 2003 futott yardos, 21 TD-s 2019-es szezonnal jelentkezett a draftra.
[ppp_patron_only level=”1450″ silent=”no”]
A Ravens négyszer is húzhatott a harmadik körben, sorrendben Justin Madubuike (DT), Devin Duvernay (WR), Malik Harrison (LB) és Tyre Phillips (OL) került a csapathoz. Előbbiről azt írta Chester, hogy “úgy néz ki, mint egy tini nindzsa teknőc”, aki kiváló lehet futás ellen és van benne potenciál pass rush-ban is, sőt még az 1/7-es Derrick Browntól sincs annyira lemaradva, ami indokolná a két környi különbséget közöttük. Harrison is a futás elleni védelmet (és a csapaton belüli morált) volt hivatott erősíteni, ráadásul ő is jó értéket képviselt a harmadik körben még úgy is, hogy coverage-ben messze nem volt az igazi.
Duvernay megszerzése is jó fogásnak tűnt, akiről el tudtuk képzelni, hogy slot elkapó létére viszont könnyen válhat Lamar Jackson legbiztosabb opciójává, hiszen nagyon jó kezei vannak, elképesztően gyors és igazi playmaker. Mellette jött egyébként még egy elkapó a draftról, igaz csak a hatodik körben, így ennek megfelelően nem vártunk túl sokat James Proche-tól. Ahogy az ötödik körös Broderick Washingtonban sem láttunk potenciált, mivel a két évnyi csapatkapitányságon kívül túl sok pozitívummal nem rendelkezett, de a hetedik körös safety Geno Stone sem tűnt csiszolatlan gyémántnak.
Végül, de nem utolsó sorban érkezett két támadófalember az OL-edző Joe D’Alessandris legnagyobb örömére. Tekintve, hogy a Ravensnek mindig úgy volt jó támadófala, hogy nem invesztált különösebben sokat a posztra, így a fentebb említett Phillipsszel és a negyedik körös Ben Bredesonnal kapcsolatban is pozitívak voltunk, pláne hogy mindkettőjüket a támadófal belsejébe szánták és főleg futásblokkolásban kellett villogniuk, amiben amúgy is jobbak voltak. Mindent összevetve tehát úgy tűnt, Eric DeCosta követi az Ozzie Newsome által kikövezett utat a Ravens general managereként, ami összességében be is jött, de nem a 2020-as teljesítménye miatt.
Queen a tavalyi szezont leszámítva nagyon mellé ment (és a tavalyi javulás is Roquan Smith érkezésének volt köszönhető), az ötödik éves opcióját sem hívta le a csapat. Mint kiderült, nemcsak futás ellen gyenge, de coverage-ben sem jó a profik között, a blitzelésen kívül semmiben sem képes átlag feletti teljesítményre. Vele ellentétben Malik Harrison legalább abban jó, amiért draftolták, futás ellen jól teljesít, de olyan szinten egysíkú, hogy nem nagyon lehet a pályán hagyni, ha akár csak egy kis esély is van a passzjátékra.
Madubuike sem váltotta meg a világot és mint kiderült, okkal volt két környi különbség közte és Derrick Brown között. Ezzel együtt azért a kezdőben elfér, tavaly 684 snapet kapott a védelemben, egy harmadik köröstől ez bőven rendben van. Washington pedig úgy néz ki, hogy még nála is jobban be fog válni: tavaly karrierje során először nagyobb szerepet kapott, 501 snapen volt a pályán és minden téren jobban teljesített, mint Madubuike. Ilyen kis minta alapján nem lehet megmondani, hogy ez mennyire lesz fenntartható, pláne hogy jó eséllyel csak sérülések esetén lesz kezdő, de ha idén is hozza a tavalyi szintet, akkor abszolút megérte kiválasztani.
Dobbins egészségesen nagyon jó, de ez az állapot nála nem igazán fenntartható. Három év alatt csak 352 snapje volt és mindössze 258 labdacipelést kapott, igaz abból 5,7 yardos átlaggal szerzett 1472 yardot és 12 TD-t. Ha sikerül egészségesnek maradnia idén, akkor bőven 1000 yard fölött termelhet és megszolgálhatja az árát, akár még egy hosszabbítást is kiharcolhat a megfelelő áron, de a teste eddig megakadályozta, hogy elégedettek legyünk a kiválasztásával.
Duvernay ellenben leginkább magának köszönheti, hogy bustnak könyvelhetjük el. A kezei tényleg jók, nem nagyon ejtett el felé szálló labdát, ellenben sem szeparálódni nem tud, sem a nagy játékok nem jöttek tőle és legjobb esetben is ötödik számú opció lesz a passzjátékban. Hasonlóan mellé ment a két OL és Proche draftolása is. Előbbi kettő már nincs is a csapatnál, utóbbi pedig csak a speciális egységben használható. Ami pedig Stone-t illeti: egy év után kivágta a Ravens, viszont tavaly visszaigazolta és 450 snapet kapott a védelemben, ráadásul coverage-ben kifejezetten jól teljesített.
A Ravens 2020-as draftja nagyon nem jött be. Az “A-” értékelés végül nagyon túlzó lett, ugyanis csak egyetlen átlagon felüli játékost sikerült szerezni és még az is folyamatosan sérült. Queen, Dobbins és Madubuike kezdő, Stone, Harrison és Washington is elég sok snapet kaphat, de egyikük sem képvisel komoly minőséget és egyikükért sem lenne különösebben kár, ha jövőre távoznának. Értékelés: C+
Cincinnati Bengals
Könnyű helyzetből várta a Bengals a 2020-as draftot, mert az 1/1 birtokosaként Andrew Luck óta a legjobbnak vélt irányítóprospect hullott az ölükbe. Lényegében csak az volt a kérdés, hogyan építkeznek köré, pláne úgy, hogy a Ravensszel ellentétben nem volt túl sok hibázási lehetőségük.
Joe Burrow három évig padozott az Ohio State-en, majd átment az LSU-ra, ahol az első kezdő idényében lehozott egy teljesen középszerű és érdektelen szezont. Aztán a második szezonjában 15-0-s mérleggel lett bajnok a csapattal, miközben 76,3 százalékos pontossággal 5671 yardot és 60 TD-t passzolt mindössze hat INT mellett. Ha csak az utolsó idényét néztük, akkor effektíve nem volt hiba a játékában, így egyedül az volt a kérdés, hogy képes lesz-e ezt a szintet átmenteni a profik közé. A Bengals legnagyobb hiányposztja az irányító volt 2020-ban, így nem volt kérdés, hogy az 1/1-es cetlivel vállalni fogja a kockázatot. Nincs ezen mit tovább ragozni, nem volt szakértő, aki ne tartotta volna jó döntésnek Burrow draftolását.
Az irányítóposzt tehát hamar ki lett pipálva, de fegyverek is kellettek mellé. A legjobb opciók (Henry Ruggs, Jerry Jeudy, Justin Jefferson, Jalen Reagor, CeeDee Lamb) már kimentek ekkor, így lehetett volna amellett érvelni, hogy inkább a támadófalat erősítse meg a csapat (végül csak a hatodik körben húztak ide Hakeem Adeniji személyében, akitől már a keretben maradás is komoly teljesítménynek tűnt). A menedzsment azonban ennek ellenére az LSU döntőbeli ellenfelének sztárelkapója, Tee Higgins mellett döntött. A poszt rendben volt, de akkor úgy gondoltuk, hogy Denzel Mims vagy KJ Hamler jobban illett volna mind Burrow, mind a Green-Boyd duó mellé.
A gárda maradék négy pickje a védelembe érkezett: Logan Wilson, Akeem Davis-Gaither és Markus Bailey a linebacker pozíciót, Khalid Kareem a pass rusht volt hivatott erősíteni. Ez jó koncepciónak tűnt, ugyanis a támadófal és az elkapó mellett a csapat legnagyobb gyengesége a linebacker sor volt mind mennyiségileg, mind minőségileg. Sőt azért is jár a plusz pont, hogy a Bengals nem reachelt senkiért a második körben és inkább a zavarosban halászva próbálta orvosolni a problémát. Wilson értékben nagyjából rendben volt a harmadik körben és a Combine-on bebizonyította, hogy képes lehet passzjátékoknál is a pályán maradni és három downos linebackerként funkcionálni. Davis-Gaither futás ellen pocsék volt az egyetemen, ellenben coverage-ben jól teljesített, így a negyedik körben ő is korrekt húzásnak tűnt, míg Bailey az egyértelmű futójátékoknál tűnt hasznosnak.
Kareem is hiányposztra érkezett és ár/érték arányban is korrekt volt, bár sokat azért nem kellett tőle várni. Így összességében nehéz lett volna negatívan megítélni a Bengals draftját, mert mindenki hiányposztra érkezett, jó értéket képviseltek a kiválasztásuk pillanatában, illetve mégiscsak megtalálhatták a franchise irányítójukat. Higginsben nem látott annyit Patrik, mint a Bengals, de ezzel együtt nagyon pozitívan értékelte a csapat draftját (B+).
Három év távlatából kijelenthető, hogy a Bengals brutálisan nagyon szakított a drafton. Burrow karrierje nem indult zökkenőmentesen egy csúnya sérülés miatt, azóta viszont a rájátszással együtt 10 911 yardot és 78 TD-t passzolt két év alatt, illetve egyszer Super Bowlba juttatta a csapatát. Jelenleg alsó hangon top 3-as irányító, de lehet amellett is érvelni, hogy ő a legjobb QB a ligában – a tökéletes pick, még ha nem is kellettek elméleti fizikusok a menedzsmentbe, hogy őt válasszák ki.
Higgins is maradéktalanul bevált, pláne hogy az előtte kiválasztott elkapók közül csak Justin Jefferson és talán CeeDee Lamb lett jobb nála, miközben a vele azonos polcon lévők közül (Hamler, Mims) a legtöbben felsültek. Három év alatt 3028 yardot és 19 TD-t szerzett és egyedül az újonc idényében nem lépte át az 1000 yardos határt (908-ig jutott). Wilson is meghálálta a bizalmat, a negyedik évére top 20-as linebackerré nőtte ki magát, aki a játék minden aspektusában képes átlagon felüli játékra. Nem lesz ez olcsó a Bengalsnak, ugyanis Wilson 10 milliót ér, Higgins sem fog 20 millió dolláros átlagfizetés alatt hosszabbítani, Burrow pedig új pénzben átlag 50-60 millió között fog keresni.
A harmadik napos játékosok már annyira nem váltak be, de ez nem is elvárás. Kareem már nincs a csapatban, Adenjinek pedig bár tavaly 418 snapje volt a támadófalban, de nehéz nála rosszabb OT-t elképzelni. Bailey egy töltelék edge, akinek tavaly 62 snap jutott a védelemben, ellenben a speciális egységben kiválóan teljesít. Davis-Gaither egy vállalható sokadik számú LB, de Bailey-hez hasonlóan ő is egy ST-ász, így összességében azért sikerült értéket találni a hátsóbb körökben is. Értékelés: A+
Cleveland Browns
Három éve a Browns draftja tűnt az egyik legjobbnak az egész mezőnyben. Dani véleménye szerint jól kialakult terve volt a csapatnak – és/vagy szerencséje is volt –, mivel jó körökben választottak a megfelelő hiányposztokra, ráadásul az analitikus szemlélet is szerepet játszott a folyamatban.
Az egész Jedrick Willsszel kezdődött, aki tökéletes választásnak tűnt. Egy keménységéről, fizikalitásáról híres, igazi trash talker és kiváló futásblokkoló került így a csapathoz, aki emellett pass protectionben is remekelt az atletikusságának és a jó technikájának köszönhetően. A csapat legnagyobb hiányposztja volt a tackle, Wills pedig a legtöbb szakértőnél a legjobbnak számított a posztján, szóval nagyon boldogak lehettek Clevelandben.
A második körben a safety Grant Delpit érkezett. Az LSU sztárját a 2019-es idény előtt még top 10-es picknek gondoltak, de utolsó egyetemi évében sokat volt sérült és emiatt gyengében is teljesített. Egy rosszul szerelő, de coverage-ben nagyon jó és okos játékost szerzett a Browns hiányposztra, ár/érték arányban is korrekt helyen, pláne ha a védő plafonját is nézzük.
Szintén ígéretes volt a védőfalember Jordan Elliott a harmadik körben. A magassága és a tömege, a fizikai ereje és a kéztechnikája tökéletes volt, ellenben a karjai rövidek voltak és a robbanékonyságával is akadtak gondok. Ezzel együtt voltak olyan szakértők, akik első körbe várták, így a kiválasztása pillanatában joggal bizakodhattak a szurkolók (igaz, akadtak olyanok is, akiknél nem volt top 100-as). Hasonló cipőben járt Donovan Peoples-Jones is, aki 5 csillagos recruit volt az egyetemen, a méretei és atletikussága pedig tökéletes NFL-elkapó felépítést kölcsönöznek neki, konkrétan Henry Ruggsszal egyetemben neki volt a legjobb SPARQ-mutatója 2020-ban az elkapók közt. Elszakadni ugyan nem nagyon tudott, de a hatodik körben óriási stealnek számított.
A negyedik- és ötödik körben érkezett az elkapó tight end Harrison Bryant és az iOL Nick Harris. Mindketten jó értéket képviseltek és hosszú távon akár kezdő potenciál is lehetett bennük. Ellenben a Jacob Phillips pick semmilyen szempontból nem nézett ki jól, pláne nem a harmadik körben. Mellette szólt, hogy nagyon jól szerel és egyenes vonalban jól mozog, ellenben coverage-ben már ekkor használhatatlannak tűnt, plusz alulméretezett is volt, így az is erősen kérdéses volt, hogy futás ellen meg tudja-e állni a helyét.
A szinte tökéletes értékeléshez egyáltalán nem tudott felnőni a class. Willsnek csak a szája maradt meg az egyetemről, ellenben futásblokkolásban gyenge, a passzblokkolásáról pedig sokat elmond, hogy tavaly 41 nyomásgyakorlást és hat sacket engedett 10 büntetés mellett. Összességében viszont nem lett bust, az ötödik éves opcióját is lehívta a csapat, egy erős közepesnek elmegy némi szódával.
A szurkolók bánatára Delpit és Elliott sem vált be igazán. Előbbi ugyan kezdő, de újoncként nem tudott pályára lépni sérülés miatt, az elmúlt két évben pedig gyenge közepes szintre volt csak képes, ráadásul pont coverage-ben a leggyengébb. Utóbbi is sok pályát látott az elmúlt három évben, de futás ellen nettó emberhátrány, miközben pass rush-ban is használhatatlan – tavaly 117 jobb iDL volt nála a PFF értékelése alapján.
Viszont amilyen rosszul sikerült a második nap, olyan jó lett a harmadik. Nick Harris teljesen kapufa, három év alatt 211 snapje volt, ellenben Bryant egy használható tight end lett, bár kisebb meglepetésre inkább blokkolásban tűnik ki. Peoples-Jones pedig évről évre fejlődve ma már kezdő a csapatban, tavaly 839 yard került a neve mellé és jó eséllyel egy átlagon felüli WR2 szintjét hozza majd idén.
Összességében tehát a csapat draftolt egy korrekt kezdő LT-t és egy WR2-t az első és utolsó pickjével, valamint mélyítette a védőfalát és a safety posztot alsókategóriás kezdőkkel. Nem valami combos teljesítmény, pláne hogy az elő körben kiválaszthatták volna Tristan Wirfst, aki mára All-Pro szintű OT, a második körben pedig Antoine Winfield is elérhető volt (őt a Bucs pont Delpit után választotta ki). Értékelés: C
Pittsburgh Steelers
A Steelers kifejezetten kényelmesen várhatta a draftot: egyrészt alig volt pickje (az első körös cetlijét ellőtte Minkah Fitzpatrick megszerzésére), másrészt a keret többé-kevésbé kész volt, leginkább a mélyítéssel és a fiatalítással kellett foglalkozni. Ezt a körülményekhez képest jól abszolválta a gárda, legalábbis úgy tűnt.
A Steelersnek nem volt egyértelmű hiányposztja, így bármilyen irányba mozdulhatott a drafton. Mike Tomlinék végül az elkapó mellett döntöttek, amiben volt ráció, ugyanis JuJu Smith-Schuster felsülni látszott és kellett a mélyítés. A választás végül Chase Claypoolra esett, aki egy fizikális szörnyeteg volt (193 centiméter magasság és 108 kiló, de ennek ellenére 4,42 másodperc alatt futotta a 40 yardot). Persze volt még mit csiszolni rajta, de a liga legjobb WR-képzőjével szinte borítékolható volt, hogy nagyon jó lesz rövid időn belül.
A harmadik körben is próbált hiányposztra húzni a csapat, így érkezett a pass rusher Alex Highsmith. Elég vegyes volt a megítélése a szakértők között, én sem tartottam második napos tehetségnek az alulméretezett és képzetlen védőt, pláne hogy a Steelers korábban azért nem a legjobb érzékkel nyúlt a pass rusherekhez.
A harmadik napon négy pickje volt a csapatnak és két jó pick mellé sikerült két kevésbé jót találni. Mivel olyan híreket is lehetett olvasni, hogy a csapat JuJu mellett James Connerrel sem elégedett, így várható volt egy futó draftolása, de nekem nagyon nem jött be, hogy egy negyedik körös cetlit áldozott a csapat a 6-7. körbe várt Anthony McFarlandre. A kicsi, egysíkú és sérülékeny RB mellett azonban a csapat kiválasztotta a guard Kevin Dotsont, akit én kifejezetten szerettem és úgy jósoltam, hogy 1-2 éven belül kezdő lesz.
A hetedik körös Carlos Davistől semmit nem vártam, nála a töltelék szint volt a maximum. Ellenben a hatodik körös Antoine Brookst nagy fogásnak tartottam, ugyanis a 4-5. körben is korrekt vétel lett volna. Azt vártam, hogy a boxban és a speciális egységben már újoncként is hasznos lesz, illetve az sem lepett volna meg, ha hosszú távon a kezdőbe is beverekszi magát. Összességében tehát a Steelers a legvékonyabb posztokra lőtte el a pickjeit, ráadásul viszonylag jól is tette mindezt, így ez nálam három éve egy erős “B” osztályzat volt.
A végeredményt tekintve annyira nem lőttem mellé. Brooksból végül nem lett semmi, mára kikopott a ligából, de Davis is csak két évig húzta a Steelersben. Dotson harmadik évére kezdő lett, bár ez inkább a többiek kritikája volt és ennek megfelelően nem is tartott sokáig, idén már jó eséllyel csak csereként fog lehetőséget kapni. McFarland is azt hozta, amit vártam tőle, vagyis a nagy semmit: a 24 éves futó három év alatt 146 yardot szerzett 42 kísérletből TD nélkül, nettó kidobott pick.
A top két választás úgy kezdett, ahogy arra számítottam, de végül teljesen más utat jártak be. Claypool újoncként 873 yardot és kilenc TD-t szerzett, illetve volt még két futott TD-je is, de másodévesként is 860 yard került a neve mellé 15 meccsen. Úgy tűnt, hogy lehet belőle egy jó elkapó a ligában, de a harmadik szezonjában nagyon visszaesett a játéka és a csapat végül elcserélte a Bearshez, ahol végképp beleállt a földbe. Amennyiben azt nézzük, hogy a 2/32-es pickért sikerült Chicagóba küldeni, úgy ez egy szép mentés volt, bár ez önmagában nem teszi jóvá a húzást, Claypool pittsburghi szempontból abszolút bust (pláne, hogy ekkor még elérhető volt például Trevon Diggs, hogy Jalen Hurtsöt ne is említsem).
Highsmith ellenben az első két szezonja alapján nem tűnt különösebben nagy fogásnak. Futás ellen használhatatlan volt, de pass rush-ban is csak mérsékelt eredményeket ért el. Tavaly aztán 55 nyomásgyakorlás és 14,5 sack került a neve mellé, ráadásul kisebb meglepetésre futás ellen is sokat javult a játéka. Furcsa módon elég sok tackle-t elontott tavaly (19%), ami korábban nem volt rá jellemző, de nem sok csiszolás kell már ahhoz a játékán, hogy egy Pro Bowler szintű edge legyen belőle. Értékelés: B-
[/ppp_patron_only]
