Elértünk a 2020-as draftok újraértékelésével foglalkozó sorozatunk végéhez. Az utolsó divízió az NFC East, amelyben az előzetes várakozásokhoz képest ilyen-olyan okból, de három franchise is elégedett lehet utólag. A negyedik a Commanders/Redskins.
A koncepció a következő: fogjuk a 2020-as draftértékelőinket, felelevenítjük az akkori gondolatainkat, majd a jelenlegi tudásunk alapján újraértékeljük az adott csapat húzásait.
Dallas Cowboys
Álomszerű – így jellemezte Bálint három éve a Cowboys draftját. A csapat ellopta a class egyik legjobb elkapóját, szert tett két potens cornerre, tovább töltötte a védő- és támadófalat, valamint talált egy izgalmas csereirányítót is – nem volt kérdés az “A” értékelés. Na de végül tényleg ennyire jó lett a 2020-as class?
Az első kör szerencsésen alakult a Dallasnak, a legfelkapottabb nevek közül pedig még az elkapó CeeDee Lamb és a pass rusher K’Lavon Chaisson is elérhető volt. Nagy dilemma volt ez az akkori tudásunk szerint, de a vezetőség végül előbbi mellett döntött már csak azért is, nehogy az Eagles megszerezze. És milyen jól tette!
Lamb az egyetemen annak ellenére volt igazi playmaker, hogy nem volt extrém gyors, sőt még a fizikai adottságai sem voltak különösebben kiemelkedőek. Az útvonalfutása viszont már ekkor is kiemelkedő volt, rendkívül jó ütemérzékkel és kezekkel rendelkezett, valamint olyan magas futball IQ-val, hogy szinte minden hiányosságát kompenzálni tudta. És mindezt sikerült átmentenie a profik közzé: újoncként rögtön 935 yardig jutott úgy, hogy Amari Cooper és Michael Gallup is ott volt a rosteren, a második idényében pedig már olyan szinten játszott, hogy fölöslegessé tette Coopert. Három év alatt 3396 yard és 20 TD került a neve mellé, minimum Pro Bowl szinten teljesít.
A második napon két játékos érkezett a csapathoz: a második körben a corner Trevon Diggs, a harmadikban a védőfalember Neville Gallimore. Előbbi nem tűnt a legjobb húzásnak, Diggs ugyanis sokkal inkább volt atléta mint futballjátékos, de bőven lehetett érvelni amellett, hogy miért van szükség egy magas, agresszív és extrém labdaügyes nyers tehetségre. Igazi boom or bust játékosnak tűnt, aki hosszú távon illik Mike Nolan elképzeléseibe, nem mellesleg pedig hiányposztra is érkezik. Gallimore-t viszont óriási húzásnak gondoltuk, sokan top 50-es játékosnak vélték és meglepő volt, hogy nem talált gazdára a második körben. Needre jött, kiválóan teljesített futás ellen, miközben nagyon magas plafonja volt pass rush-ban is a robbanékonysága miatt.
[ppp_patron_only level=”1450″ silent=”no”]
Az előzetes várakozásokhoz képest viszont Gallimore óriási bust lett, nincs olyan eleme a játéknak, amiben kicsit is használható lenne. Három év alatt csak 982 snapen volt a pályán, tavaly 16 meccsen csak egyszer volt kezdő, az újonc szerződése lejárta után biztosan nem lesz a csapat tagja. Diggs ellenben mára a liga egyik legígéretesebb fiatal cornere, még ha annyira nem is lett kiváló, mint amire az őt övező hype-ból gondolnánk. Továbbra sem egy különösebben jó futballista, mindent ösztönből és atletikusságból old meg, ami miatt folyamatosan megégetik, ráadásul nem is kicsit: minden szezonjában engedett legalább 650 yardot és öt TD-t szereztek mellette. Cserébe viszont három szezon alatt 17 INT és 31 leütött labda került a neve mellé, folyamatosan fejlődik és egyre jobb a pozitív/negatív játékok aránya. Sokkal jobban nem nagyon lehetett volna elkölteni a rá áldozott picket.
A harmadik napon négy játékost húzott a csapat. A corner Reggie Robinson a jövőnek szólt, tipikus harmadik napos projektjátékosként érkezett. A center Tyler Biadasz ellenben egy nagyon ígéretes prospect volt, akit a 2019-es egyetemi idény elején még az első körbe vártak, de a sérülések és az inkonzisztens játék sokat rontott az értékén. Az ötödik körös Bradlee Anae szintén izgalmas játékos volt, a jó Senior Bowlja után a második napon sem lett volna olyan nagy meglepetés – Biadaszhoz hasonlóan óriási stealnek tűnt, aki már újoncként hasznos lehet szituációs pass rusherként. A hetedik körben pedig a szuper atletikus Ben DiNucci érkezett, aki a nem túl veretes csereirányító poszton volt hivatott némi extra versenyt generálni.
A felsoroltak közül végül csak Biadasz tagja jelenleg is a Cowboysnak, sőt kezdő is a támadófalban – igaz, hogy nem különösebben jó, de nem is rossz, egy teljesen áltagos szintet képvisel, ami egy negyedik körös játékostól azért dicséretes. DiNucci két szezont húzott le Dallasban, de semmi értékelhetőt nem láttunk tőle. Anae és Robinson szintén két évig húzta: előbbi két tackle-t tett be a közösbe, utóbbinak pedig egy tackle és egy kiharcolt fumble került a neve mellé a kivágása előtt.
Összességében a Cowboys szerzett magának egy elit elkapót (ráadásul az Eagles orra elől), egy jó kezdő cornert és egy korrekt kezdő centert. Gallimore mellé ment és a hátsó körösök többségéből sem lett semmi, de ez még mindig nagyon jó arány, a liga többsége kérdés nélkül elcserélné a saját draft classát erre. Értékelés: A
New York Giants
Hiába ért véget sorozatban harmadszor negatív mérleggel a Giants szezonja, Dave Gettleman megtarthatta az állását. Ez már eleve hátrány volt a csapat 2020-as draftjának megítélésében, de a GM semmit nem tett annak érdekében, hogy eloszlassa a kételyeket. Chester szerint ez egy teljesen átlagos draft volt (“C+”), ahol leginkább az első két pick volt erős, a többi viszont erősen kérdéses projekt választás lett.
A Giants az első választási jogával a támadófalember Andrew Thomast választotta. Blue chip tackle-nek számított már a kiválasztása pillanatában, ráadásul benne láttuk leginkább, hogy a legmagabiztosabban a kezdőbe lehet állítani már a kezdetektől fogva. A magas padló mellé viszont alacsony plafon társult, nem feltétlenül néztük ki belőle, hogy All-Pro szinten fog teljesíteni, de mivel a Giantsnek egy azonnal jól teljesítő játékosra volt szüksége, így bőven védhető volt a logika. Ami pedig azóta történt, az mesébe illő: Thomas nagyon gyengén kezdte pályafutását, viszont három év alatt a liga egyik elit left tackle-jévé nőtte ki magát, aki a játék minden elemében kiváló és jó eséllyel 25+ millió dolláros szerződést kell majd neki adni.
Gettleman ezen kívül húzott még két játékost az amúgy pocsék támadófalba: a harmadik körben Matt Peartöt, az ötödikben pedig Shane Lemieux-t. Egyik sem volt egy rossz elképzelés: előbbi csiszolatlan gyémánt volt ideális testfelépítéssel, akiből jó mentorálással 1-2 éven belül átlag feletti kezdő lehetett volna, míg utóbbiban centerként lett volna potenciál. Végül azonban egyikből sem lett semmi, sérülések és gyenge játék miatt legjobb esetben is csak csereként lehetnek hasznára a csapatnak (az is inkább Peart), már ha egyáltalán megérik az 53 fős rostert idén.
A második körben óriási hiányposztra érkezett a safety Xavier McKinney. Érdekes prospect volt, aki az Alabamán megfordult free safetyként, slot cornerbackként és a boxban is, ráadásul minden téren kifejezetten ígéretes teljesítményt nyújtott, így értékben is abszolút rendben volt. Három év távlatából ez is egy jó húzás volt, McKinney ugyanis egészségesen egy átlagon felüli játékos, a profik között is megállja a helyét futás ellen és coverage-ben. Azonban három év alatt csak 32 meccsen lépett pályára és mindössze egyetlen idényében volt legalább 700 snapet a pályán (tavaly például azért hagyta ki a fél szezont, mert egy quad balesetben eltörte a karját a csapat bye weekje alatt). A hosszú távú jövője emiatt erősen kérdéses, de összességében nem volt ez egy rossz pick.
A maradék húzásokat a Giants a két legnagyobb hiányposztra, a CB-re és az LB-re lőtte el. A logika alapvetően még védhető is lett volna, hat pickből ha csak egy bejön, már megérte, de sikerült kiválasztani két cornert és négy linebackert úgy, hogy közülük már csak hárman vannak a rostren (Darney Holmes, Carter Coughlin, Cam Brown) és egyedül Holmes lát pályát (a többieknek összesen kilenc snapjük volt a védelemben), ráadásul ő sem sokáig, ugyanis a liga egyik legrosszabb cornere.
Nyilván nem elvárás, hogy a sok hátsó körös játékosból stabil kezdőket húzzon egy csapat, de hogy a harmadik körtől kezdve nyolc játékosból egyetlen legalább átlagos szintűt se sikerüljön behúzni, az nevetségesen rossz arány. Ezzel együtt azért elégedettek lehetnek a Giantsnél, egy All-Pro kaliberű LT és egy átlagon felüli kezdő safety azért bőven jó, pláne ebben a classban. Értékelés: B-
Philadelphia Eagles
“Nem sok rosszabb draft volt idén az Eaglesénél” – írta Dani három éve a Sasok draftjáról. És az a helyzet, hogy igaza van – ugyan megtalálta a csapat az új franchise irányítóját, de ez is csak a szerencsének volt köszönhető, a döntésben önmagában semmi tudatosság nem volt (ahogy azt később ki is fejtem). Emiatt nagyon nehéz megítélni az egész classt, nem is lehet egyetlen értékeléssel.
A csapat megpróbált felcserélni CeeDee Lambért, de nem sikerült, így maradt a saját helyén és az 1/21-es pickel megszerezte Jalen Reagort. Ez már akkor eléggé érthetetlennek tűnt, ugyanis mindenki Justin Jeffersont várta. Nyilván volt esély arra, hogy beválik (utólag már elég vicces az a mondtat, hogy “rosszabb karrierje lesz még Jeffersonnál is”), de nekünk nagyon nem jött be a pick – hiába jött hiányposztra, Daninál csak a 44. játékos volt a boardon, míg Jefferson a 18. Végül aztán be is jöttek a negatív várakozások, ráadásul Reagor nemcsak, hogy Jeffersonnál rosszabb lett (aki mára minimum top 3-as WR a ligában), de konkrétan az egész class egyik legnagyobb bustja, akit két év után egy hetedik körös pickért cserélt el a csapat.
A második körben is jött a sokk az Eaglestől és érkezett egy irányító Jalen Hurts személyében. Dani kifejezetten bírta Hurtsöt, az ötödik irányítója volt a boardon és befért a top 50-es listája végére, vagyis értéken nagyon rendben volt, de nehéz volt lelkesedni a pickért, amikor úgy tűnt, hogy az irányítóposzt hosszú távon rendben lesz (ekkor már top fizetse volt Carson Wentzenek). Persze kellett egy jó csere, de ez így egy elszórakozott picknek tűnt (“C-” volt az eredeti értékelés).
“Nem látom mi itt a lehetséges kimenetelek közül a legjobb forgatókönyv, amivel megéri ez a pick Hurtsre. Ha Wentz megsérül, ő beáll és Super Bowlt nyer? Ez lehet az, de hát erre azért elég minimális az esély. Vagy három év múlva eladjuk egy 3-4. körért?”
A sors furcsa fintora, hogy Wentz teljesen beleállt a földbe és a szezon második felében már Hurts volt az Eagles kezdő irányítója. Ezzel együtt a csapat egyáltalán nem gondolta úgy, hogy Hurtsben lehet bármi is – ugyan a kvázi rebuild keretében megkapta 2021-ben a kezdő posztot, de nem hoztak köré rendes kisegítőszemélyzetet és a futójátékokon kívül amúgy sem villogott különösebben. Nem sokan gondolták, hogy lehet benne potenciál, nem véletlenül adta volna oda az Eagles a házat is Russell Wilsonért vagy Deshaun Watsonért, csak a gárda szerencséjére a veterán QB-k nem akartak Philadelphiában játszani.
A többi már történelem, Hurts pedig ma már papíron a liga történetének második legjobban kereső irányítója, akivel tavaly majdnem bajnoki címet ünnepelhetett az Eagles. Magyarán sem Roseman, sem úgy általában senki a csapatból nem látott többet Hurtsben egy cserénél/gyenge kezdőnél, nem akart köré építeni semmit és két év után minden hezitálás nélkül feláldozott volna egy raklapnyi draftcetlit, hogy lecserélje. Nem kérdés, hogy Hurts bevált és most lehet áradozni Rosemanről, de ez nem a GM-en múlott, nem ez volt a terv.
A többi pick sem nézett ki jól. A harmadik körös Davion Taylor óriási reach volt (a gimiben még vallási okokból nem focizott, tehát nagyon nyers, tapasztalatlan, rossz ösztönökkel rendelkező játékosként érkezett), amin az sem segített, hogy hiányposztra jött. A negyedik körös Jack Driscoll is korai volt, míg a hatodik körös Prince Tega Wanoghóban az volt a legérdekesebb, hogy egy nigériai falu királyának leszármazottja, így technikailag tényleg egy hercegről van szó. Egyikükben sem volt hosszabb távon kezdő potenciál.
Hasonló volt a helyzet Shaun Bradley-vel és Casey Toohillal, akik legfeljebb a speciális egységben fértek volna be a sebességük miatt. A John Hightower-Quez Watkins elkapóduó legnagyobb erénye is a nyers sebesség volt, miközben előbbi nemcsak öreg volt a draftolása pillatában (24 éves), de sokat droppolt és gyenge a felépítése, utóbbi pedig kvázi mindennemű kontakttól megzavarodik, ami nem túl előnyös egy elkapótól. Egyedül a S/CB K’Von Wallace-nak lehetett előzetesen örülni, ugyanis második napos tehetség volt: jó méretekkel és atletikussággal rendelkezett, akiből a megfelelő képzés után minőségi kezdő válhatott volna.
Nyolc lövése volt tehát az Eaglesnek a harmadik körtől kezdve és mind mellé ment. A szuperatletikus Toohill, az afrikai herceg Wanagho, a dropkirály Hightower már nincs a keretben, de a harmadik körös Taylor is csak a gyakorlócsapatban kapott helyett. A többiek ugyan ott vannak még a keretben, de egyedül Quez Watkins mondhatja el magáról, hogy legalább 400 snapet volt tavaly a pályán és 3-4. számú elkapóként még néha szerephez is jut, még ha amúgy nem is játszik jól. Még K’von Wallace is csak egy jobb speciális egység játékosig vitte, Driscoll pedig a cserék közt számít korrektnek a falban – konkrétan Hurtst leszámítva egyetlen játékos hiánya sem tűnne fel.
Összességében a draft mögött húzódó teljes elgondolás és koncepció teljes kudarc volt (Jefferson helyett Reagor az évtized legrosszabb döntése), amin mindössze az kozmetikázik némileg, hogy Hurtsöt két év alatt sem tudták sehogy sem lecserélni, hiába tett meg érte mindent Roseman. Ez így nálam nagyon sima karó, amit még Hurts sem tud jóra felhúzni. Értékelés: C+, ha csak az érkező játékosok hozzáadott értékét nézem (vagyis az egy szem Hurtsöt); F, ha a koncepciót.
Washington Redskins
Nagyon úgy tűnt, hogy Ron Riverával végre a helyes útra lépett a csapat, ami egy nagyon jó draftban csúcsosodott ki. Persze annyira nem volt nehéz jól teljesíteni, a keret ugyanis romokban volt és gyakorlatilag minden poszt neednek számított – ha poszttól függetlenül ígéretes játékosok jöttek, akkor már nagy baj nem lehetett. És jöttek is – a konszenzus alapján az akkor még Redskins néven futó csapat draftja kiválóra sikerült, nálam is sima “A”-t ért a teljesítmény.
Az 1/2-es cetlivel Chase Young kiválasztása kvázi kötelező volt. A draft legjobb játékosa egy prémium pozícióra és óriási hiányposztra érkezett – akkor sem lehetett volna bennhagyni, ha amúgy jól állt volna a csapat pass rusherekből. Vele egy hihetetlen méretekkel, technikával, sebességgel és erővel rendelkező 21 éves szupertehetséggel lett gazdagabb a csapat, aki akár Nick Bosánál és Myles Garrettnél is jobb lehet és már újoncként nagyot villanthat. Az első idényében pedig hozta is a kötelezőt, az elmúlt két idényben viszont mindössze 591 snapen lépett pályára és két sacket szerzett. Emiatt nagyon nehéz megítélni, ugyanis egészségesen továbbra is képes magas szinten teljesíteni, de a bevethetőség pont ugyanilyen fontos. Még korai bustnak tekinteni és egy újabb jó szezon után 20+ milliós szerződést fog kapni a piacon, de jelen tudásunk szerint biztos, hogy nem őt választanánk az 1/2-es cetlivel.
Young kiválasztásához nem kellett nagy szakértelem, így az új rezsim igazi tesztje a második napon kezdődött. Mivel nem volt második körös pickje, így a harmadik elején húzott először a csapat és kisebb meglepetésre a futó Antonio Gibson érkezett. A harmadik kör legelején eléggé reach volt, ráadásul nem is prémium posztra érkezett, bár a potenciálja tényleg magasan volt, ugyanis elméletben elkapóként is lehetett használni a kiváló kezei és playmaker képességei miatt. Végül nem is tett vele rossz lóra a csapat, újoncként 4,7 yardos átlaggal 795 yardot és 11 TD-t szerzett a földön, másodévesként pedig átlépte az 1000 yardos határt, illetve folyamatosan 35-40 elkapást jegyzett szezononként. Tavaly viszont kiszorult a kezdőből és leginkább csak harmadik downos futóként használták, ami 46 elkapásban és 358 yardban csúcsosodott ki. Szerintem bőven több van benne, mint amit a fővárosban kihoztak belőle, de egy harmadik köröshöz képest így sem okozott csalódást.
A harmadik napon hat pickje is volt a csapatnak, a menedzsment pedig leginkább BPA-zott és próbálta a legjobb, legígéretesebb játékosokat kihúzni poszttól függetlenül. A negyedik kör elején egy OT jött Saahdiq Charles személyében, akinek már újoncként jó esélye volt a kezdőre Trent Williams távozása miatt. A következő cetlivel Antonio Gandy-Golden érkezett: egy 194 centi magas, de ennek ellenére kifejezetten gyors mélységi elkapó, aki jól illett Terry McLaurin mellé. Egy jó WR3 szint bőven volt benne, de az sem volt kizárt, hogy idővel ligaszinten is korrekt WR2-vé válhat.
A center Keith Ismaelről is nagyjából ugyanazt lehetett elmondani, mint Gandy-Goldenről – már újoncként egy minimum jó beugró lehet, de van benne kezdő potenciál. Ráadásul Chase Roullier szerződésével is kezdeni kellett valamit, így okos húzásnak tűnt kiválasztani a potenciális utódot. A linebacker Khaleke Hudson főleg a speciális egységben tűnt hasznosnak, ellenben a Kamren Curl egy jó méretekkel rendelkező, okos játékos volt annyi potenciállal, hogy egy korrekt csere safety legyen belőle (egy hetedik köröstől ez nem rossz). A szintén hetedik körös James Smith-Williams sem nézett ki rossz választásnak – ha kevésbé sérülékeny, akkor a harmadik nap elején is elkelhetett volna, mint rotációs pass rusher.
Nem lett ez annyira jó, mint ahogy elsőre tűnt, de leginkább csak Young sérülései miatt. Tény, hogy Charles legfeljebb cserének megy el, Gandy-Golden és Keith Ismael pedig teljes katasztrófa lett és már nincs a csapatnál. Ellenben Hudson egy jó speciális egység játékos lett, Smith-Williams is sok szerepet kapott Young hiányában és nem is volt nagyon rossz, 994 snapen 37 nyomásgyakorlás és hét sack került a neve mellé. Kamren Curl viszont három éve kezdő, ráadásul tavaly Pro Bowl közeli szinten játszott, a piaci értéke simán 8-10 millió dollár körül mozog, csak ne lenne neki is annyi problémája a sérülésekkel.
Összefoglalva a Commanders szerzett három kezdőt és két hasznos embert a rotációba. Ez bőven átlagon felüli teljesítmény még úgy is, hogy egyikük sem lett elit játékos – nagy kár Youngért, az újonc formája alapján ott lenne a helye az elitben. Értékelés: B
[/ppp_patron_only]
