Közeledünk az alapszakaszhoz, az előszezon felén túl vagyunk. Nézzük, kik éltek a kínálkozó lehetőséggel a második forduló első felében.
Philadelphia Eagles
Nyertes
Tanner McKee, QB
Az Eagles offense rögtön színesebb és változatosabb lett, amint bejött a második félidőben az újonc irányító. Bátrabban (és pontosabban) passzolt, mint Mariota (külön nem hozom a vesztesek között, de adja magát) és már legalább ugyanolyan komfortosnak tűnt nyomás alatt is. Ráadásul nem félt a lábait sem használni, amikor kellett. Két előszezon meccs után egyelőre úgy tűnik meg is szerezheti a második számú irányító posztot.
199- Tom Brady
188- Tanner McKeeWhich one is harder to believe? pic.twitter.com/4PeHXdqYnw
— Aidan Doc🧸 (@AidanDoc_) August 18, 2023
Moro Ojomo, iDL
A hetedik körös újonc az egész előszezonban remekül játszik, péntek hajnalban is többször tette tönkre a Browns időzítéseit azzal, hogy a blokkjait valósággal odébb hajította. Kapaszkodik fel az elég mély védőfal rotációban, ahol jó esélye lett volna rostert fogni, ha nem jön egy balszerencsés sérülés a mérkőzés végén.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garopoolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
- Patrick Mahomes újabb rekordot döntött
- Carson Wentz és Matt Ryan is bepróbálkozott a Jetsnél
- Brutális Browns defense, összeomló Commanders offense, Patriots- és Seahawks-győzelem
Legutóbbi hozzászólások