Jaxon Smith-Njigba egyelőre hozza azt, amit a draft előtt vártunk tőle, ugyanakkor úgy tűnik, hogy élete első tétmérkőzésére a kelleténél egy kicsit többet kell várnia. Az idei első körös elkapónak ugyanis megsérült a csuklója a Cowboys elleni előszezonmeccsen, amit ráadásul meg is kell műteni, ami a főedző Pete Carroll elmondása szerint 3-4 hét rehabilitációval jár, így az első heti Rams elleni találkozót minden bizonnyal ki kell majd hagynia.
JSN volt az első kiválasztott elkapó az idei drafton, az 1/20-as cetlivel szerezte meg a Seahawks. A főleg slotban használható támadónak nagyon jó edzőtábora volt, ráadásul az előszezonban is jól teljesített, hat elkapásból 73 yardot szerzett a kezdőknek jutó limitált játékidő alatt.
A sérülése nem olyan óriási érvágás a csapatnak Tyler Lockettel és DK Metcalffal a kezdőben, de egy fokkal azért kevésbé félelmetes az amúgy top egység, ha Smith-Njigba helyett mondjuk D’Wayne Eskridge-nek vagy Cade Johnsonnak kell beugrania játszani. Tavaly a slot elkapó hiányát leginkább két tight endes felállásokkal oldotta meg a gárda, de nem véletlenül áldoztak első kört JSN-re, hiányozni fognak a képességei a támadósorból.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garopoolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
Legutóbbi hozzászólások