Az NFL változtatott a Magatartás Szabályzatán és a PFT információi szerint bevezették azt, hogy mostantól nem csak az NFL-ben töltött idő alatt elkövetett törvénysértések után tilthatnak el, hanem az NFL-be lépés előtti kihágások miatt is.
Az eddigi szabályozás szerint csak az NFL-ben töltött idő alatti törvénysértések miatt büntethetett a liga, tehát például Tyreek Hill vagy Joe Mixon nem kaphatott eltiltást azért, amit az NFL-karrierjük megkezdése előtt tettek. Azonban mostantól a ligába érkező újoncok azonnal kaphatnak egy eltiltást, amennyiben az NFL úgy ítélkezik.
Emellett egyébként bővítettek is a Magatartás Szabályzaton és további eseteket írásba foglaltak, például hogy a szexuális bántalmazásba a “kényszerítés” és a “fenyegetőzés” is belekerült, illetve súlyosbító körülmény az előre eltervezés és a rendszeres, adott mintát követő kihágás. Ha ezek korábban benne lettek volna, jó eséllyel hosszabb eltiltást kapott volna Deshaun Watson. Az NFL nem volt minden eshetőségre felkészülve a szabályzatában, ezt próbálják most pótolni.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow kérdőjeles besorolást kapott, van esély, hogy játsszon a héten
- Justin Fields úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező lenne
- A kiemelt párharcok fordulója következik az egyetemi foci negyedik játékhetén
- Sérülésjelentés a 3. forduló előtt
- Hosszabbított Shanahannel és Lynch-csel a 49ers
- FK! Preview #3
- Vasárnap jön az ELF döntője!
- BREAKING: Gardner Minshew kezd a Coltsban!
- 2000 yard, 23 sack és a többi – ki dönt idén rekordot?
- Tua Tagovailoa a Super Bowl-győztes edzők réme
- McCaffrey közelít az egymás utáni meccseken összehozott TD-rekordhoz
- Itt nem volt kérdés
- A Patriots és a Texans fiatal cornere is komolyabban megsérült
- Andy Dalton kezd a Panthersben a hétvégén!
- Trevon Diggs az egész szezonra kidőlt
Legutóbbi hozzászólások