Mike Evans a mai napot adta meg a Buccaneersnek, hogy tető alá hozzanak egy hosszabbítást, ellenkező esetben csak a szezon után ülhetnek le tárgyalni, és egyébként szabadügynökké válna tavasszal. Nagyon úgy tűnik, hogy nem lesz egyezség, ugyanis Diana Russini információi szerint a Buccaneers nem tervez hosszabbítani a sztárelkapóval.
Evans karrierje minden évében 1000 yardot szerzett, igazi klubikon. Persze már idősödik, hiszen pár hete töltötte be a 30. életévét, és az elkapók 30 felett tipikusan hamar elvesztik a top teljesítményüket. Ráadásul a Bucs belekezd egy újjáépítésbe is, amibe nem feltétlen fér bele az idősebb, jól fizetett WR. Ezek alapján érthető a csapat hozzáállása, de tényleg a franchise történetének egyik legjobb játékosáról van szó, aki a pályán kívül is igazi mintapolgár.
Ettől függetlenül nagyon úgy tűnik, hogy legkésőbb jövőre elválnak a felek útjai, azonban ez felvet egy sokkal érdekesebb kérdést is. Méghozzá azt, hogy vajon elcserélhetik-e Evanst az október végi trade határidő előtt. Logikus lépés lenne, főleg hogy maximum egy 2025-ös ötödik körös picket kaphatnak érte kompenzációs pickként, ha a piacon engedik el (a szabályok értelmében Evans már túl öreg ahhoz, hogy ennél magasabbat lehessen érte kapni, bármekkora is lesz a szerződése).
Látva a csütörtök esti nyitómeccset a Chiefs például be is jelentkezhetne Evansért, de nyilván más kérője is lenne a kiváló elkapónak, aki karrierje során 10.425 yardnál és 81 TD-nél jár.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow kérdőjeles besorolást kapott, van esély, hogy játsszon a héten
- Justin Fields úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező lenne
- A kiemelt párharcok fordulója következik az egyetemi foci negyedik játékhetén
- Sérülésjelentés a 3. forduló előtt
- Hosszabbított Shanahannel és Lynch-csel a 49ers
- FK! Preview #3
- Vasárnap jön az ELF döntője!
- BREAKING: Gardner Minshew kezd a Coltsban!
- 2000 yard, 23 sack és a többi – ki dönt idén rekordot?
- Tua Tagovailoa a Super Bowl-győztes edzők réme
- McCaffrey közelít az egymás utáni meccseken összehozott TD-rekordhoz
- Itt nem volt kérdés
- A Patriots és a Texans fiatal cornere is komolyabban megsérült
- Andy Dalton kezd a Panthersben a hétvégén!
- Trevon Diggs az egész szezonra kidőlt
Legutóbbi hozzászólások