Rossz híreket kapott a Packers a mai Falcons elleni találkozó előtt, ugyanis sem az első számú elkapó Christian Watson, sem az első számú futó Aaron Jones nem tudja vállalni a játékot – írja Adam Schefter. Mindketten kérdőjelesek voltak korábban.
Jones helyét AJ Dillon veheti majd át, Watson hiányában pedig ahogy múlt héten, most is Romeo Doubs, Jayden Reed és Samori Toure kaphat nagyobb szerepet, illetve a tight end Luke Musgrave-re hárulhat nagyobb felelősség. Nem könnyítik meg tehát a sérülések Jordan Love dolgát, két legjobb playmakere nem bevethető.
Szintén nem fog ma sérülés miatt pályára lépni a Cowboys elkapója, Brandin Cooks. Hiányában a Jets elit védelme ellen CeeDee Lamb mellett Michael Gallupnak és KaVontae Turpinnek, esetleg Jalen Tolbertnek kell fellépnie.
Két támadófalemberről is beszámolhatunk még: a Titansnél az első körös újonc guard Peter Skoronski hagyja ki a Chargers elleni mérkőzést, a Bearsnél pedig az idén igazolt guard Nate Davis nem fog pályára lépni a Buccaneers ellen, ugyanis haláleset történt a családjában.
Mindeközben IR-re került a Broncos tight endje, Greg Dulcich, akinek így ki kell hagynia nem csak a mai Commanders elleni találkozót, de az azt követő három mérkőzést is. A helyén Adam Trautman kaphat nagy szerepet.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Ja’Marr Chase: Üresen vagyok. Mindig kib*szott üresen vagyok
- Touchdown Week4 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Akár már a héten is visszatérhet Jonathan Taylor, Cooper Kupp és Von Miller is
- Ridder és Burrow is marad a kezdőben
- Megsérült Armstead, Freiermuth, a Colts CB-je és az Eagles falembere is
- Sima Seahawks győzelem a botrányos Giants ellen
- Pickett megúszta a komolyabb sérülést, de lehet a héten nem látjuk a pályán
- Hosszabb időre elvesztette két sztárját a Patriots védelme
- Triple Coverage #488 – A hét meccsei, nyertesei és vesztesei
- Matthew Stafford még 35 évesen is egy állat
- A Vikings nem akarja elcserélni Kirk Cousinst, nincs érdeklődés Jonathan Taylor iránt
- Véget ért a Bills elit cornerének idénye
- A Panthers elkapót akar szerezni a trade határidő előtt
- A Bears eladná Claypoolt, egy 5. vagy 6. körös picket kér érte
- Veretlen maradt az Eagles, alázott a Cowboys, simán nyert a Texans, a Titans és a Jaguars is
Legutóbbi hozzászólások