Tavaly a Rams és Cam Akers között eléggé megromlott a viszony, a futó ki is került a csapatból “filozófiai és focival kapcsolatos” nézeteltérések miatt. A korábbi második körös játékost meg is próbálta elcserélni a csapat, de végül nem sikerült cserepartnert találni (egyes riportok szerint a menedzsment kapott ajánlatokat, de visszautasították őket), a felek elásták a csatabárdot és Akers bomba formában fejezte be a tavalyi idényt. Most viszont kezdődik minden elölről.
Akersről többször is pozitívan nyilatkozott Sean McVay a holtszezonban, az első fordulóban kezdett is, ugyanakkor 22 futásból csak 29 yardot tett be a közösbe, a 2022-ben ötödik körös Kyren Williams egyértelműen sokkal jobban teljesített. 49ers ellen pedig már az aktív keretbe sem került be és azóta több riport is megjelent arról, hogy a Rams ismét árulja a futót. Ő maga egyébként értetlenül áll a dolog előtt.
A 24 éves támadó újoncként magas szinten teljesített, 191 futásból 846 yardot és négy TD-t szerzett, de 2021-ben sérülés miatt csak 72 snapje volt, tavaly pedig az első 15 forduló alatt egyszer sem lépte át a 100 yardos határt. A szezon utolsó három meccsén viszont háromszor is 100 yard fölé jutott és három TD-t is szerzett, de a formáját nem sikerült átmentenie. Egy 6-7. körös picknél többet aligha remélhetnek érte Los Angelesben.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Jamal Adams fejében megfordult a visszavonulás
- Chandler Jonest letartóztatták
- Korai Heisman-figyelő
- Sérülésjelentés a 4. forduló előtt: hosszú a lista
- FK! Preview #4
- A Chargers kiváló centere és több elkapó is IR-re került
- Damar Hamlin a hétvégén tényleg visszatér!
- Hosszabbított tight endjével a Rams
- Watson úgy gondolja játszani fog
- Még mindig nem tudjuk, játszik-e Garoppolo a héten, vagy hogy ki helyettesítheti
- Változtat a fogadási szabályzatán az NFL, Jameson Williams már jövő héten visszatérhet
- Veszélyben lehet Deshaun Watson játéka egy vállsérülés miatt
- 3 első körös pick és 300 millió dollár csak ennyire elég?
- Playelemzés – Rondale Moore futott touchdownja
- A Saints Bill Belichick trónjára pályázik
Legutóbbi hozzászólások