Nemrég írtunk arról, hogy Cam Akersnek kifelé áll a szénája a Ramsből, mindezt pedig több forrás és effektíve Sean McVay is megerősítette. A főedző szerint “filozófiai és szakmai különbségek” vannak közte és a futó között, Ian Rapoport és más insiderek szerint pedig emiatt meg vannak számlálva a napjai Los Angelesben.
Akers a Panthers elleni meccsen annak ellenére inaktív volt, hogy nem volt semmilyen egészségügyi problémája. Sőt, a Rams külön megkérte, hogy sem csütörtökön, sem pénteken ne jöjjön edzeni – feltehetően azért, nehogy megsérüljön, mielőtt sikerülne elcserélni.
A riportok szerint ligaszinten nagy lehet az érdeklődés a még mindig csak 23 éves, korábbi második körös futó iránt. Az újonc szerződése a 2023-as idény végéig érvényes, és összesen nagyjából 2 millió dollárt keresne a következő másfél évben. Első- vagy második körös picket nem ér, de elképzelhető, hogy lesz valaki, aki egy negyedik körös cetlit ad érte (ha már Sony Michel egy ötödik körös picket ért).
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Shannahan ezt meg ne tudja
Niice
milyen “filozófiai és szakmai” különbségek lehetnek egy rookie szerződésen lévő futó és egy SB győztes HC között? :D
A permanens létezés, az objektív érzékelés realitása, a tudatos megismerés természete és a valóság végleges szerkezete kérdéseiben nem értettek egyet, szerintem.
Mondjuk egy ötven kilós RB-t beküldeni belsö futásokra, mikor sebesség és mozgékonyság szempontjából inkább külsö futásokkal lehetne hatékony lehet ilyen.
De lehet a dopping kérdése is szóba jöhet, miszerint a delikvens tiszta akar maradni, ezért nem hajlandó a fél üveg hashajtót meginni a meccs elött.
70 futott yard/meccs az nem túl sok
ne a nőmet akard blokkolni, hanem a védőt passzjátéknál