Egészen elképesztő, ami a Ravensnél megy egészségügy téren. Az utóbbi években folyton a legsérültebb csapatok közt voltak és úgy tűnik ez a trend idén is folytatódik. Arról már beszámoltunk, hogy JK Dobbins az egész szezonra kiesett, de nem ő volt az egyedüli sérült a Texans ellen.
A kiváló safety Marcus Williamsnek a mellizma sérült meg és ugyan talán nem kell az egész évet kihagynia, de mindenképp sok hét pihenő vár rá. Egyelőre nem tudják, hogy meg kell-e műteni, ezen áll vagy bukik a történet. A helyét Geno Stone veheti át Kyle Hamilton párjaként.
Mellette két támadófalember is megsérült, a left tackle Ronnie Stanley (térd) és a center Tyler Linderbaum (boka). A főedző John Harbaugh elmondása szerint mindkettejüket hétről hétre vizsgálják felül, ami vélhetően azt jelenti, hogy most hétvégén a Bengals ellen nem fognak tudni pályára lépni. A szélen így Patrick Mekari, középen pedig Sam Mustipher kaphat szerepet, ami nem túl megnyugtató.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow kérdőjeles besorolást kapott, van esély, hogy játsszon a héten
- Justin Fields úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező lenne
- A kiemelt párharcok fordulója következik az egyetemi foci negyedik játékhetén
- Sérülésjelentés a 3. forduló előtt
- Hosszabbított Shanahannel és Lynch-csel a 49ers
- FK! Preview #3
- Vasárnap jön az ELF döntője!
- BREAKING: Gardner Minshew kezd a Coltsban!
- 2000 yard, 23 sack és a többi – ki dönt idén rekordot?
- Tua Tagovailoa a Super Bowl-győztes edzők réme
- McCaffrey közelít az egymás utáni meccseken összehozott TD-rekordhoz
- Itt nem volt kérdés
- A Patriots és a Texans fiatal cornere is komolyabban megsérült
- Andy Dalton kezd a Panthersben a hétvégén!
- Trevon Diggs az egész szezonra kidőlt
Legutóbbi hozzászólások