Nagyon régen nem volt már arra példa, hogy elit játékosok meccseket hagyjanak ki holdout miatt, most viszont ez a helyzet. Hiába lépnek már a héten pályára a csapatok, Nick Bosa és Chris Jones továbbra is holdoutol és abszolút reális, hogy kiüljék az első fordulót (vagy többet).
Bosa tavaly az év védője volt, a hiánya óriási érvágás lenne a 49ersnek. Idén az ötödik éves opciójával játszik, ami 17,8 millió dollárt fizet neki, de a reális piaci értéke évi 30 millió dollár körül mozog. Egyelőre nincs hír arról, hogy közelednének az álláspontok, sőt a 49ersnél már nyíltan arról beszélnek az edzők és a játékosok is, hogy fel kell készülniük Bosa hiányára, ebben az esetben a másodéves Drake Jackson és a Raiderstől igazolt bust Clelin Ferrell lenne a két kezdő a szélen.
Hasonló a helyzet Jonesszal is. A liga második legjobb DT-je tavaly harmadik lett az év védője szavazáson, a piaci értéke neki is 30 millió dollárhoz közelít, de idén csak 19 millió dollárt keresne, ráadásul jövőre ő is szabadügynök lenne. A szerződéshosszabbítás tehát az esetében is időszerű, de még Bosához képest is kicsinek tűnik az esély arra, hogy a csütörtöki szezonnyitón pályára lépjen (Andy Reid és Patrick Mahomes is erre utalt a legutóbbi nyilatkozatában).
Jones csütörtöki visszatérésére már tényleg egyre kisebb esély van, de Bosának három nappal több ideje van, így kicsit több esély van a játékára.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garopoolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
Legutóbbi hozzászólások