Bejelentette a visszavonulását Kyle Rudolph. A novemberben már 34 éves tight endnek nem volt csapata, érdeklődésről sem lehetett olvasni, így érthető a döntése.
Rudolph 2011-ben került a ligában, miután a Vikings a második kör elején kiválasztotta. Egészen a 2020-as idény végéig erősítette a csapatot: ez idő alatt kétszer lett Pro Bowler, a legjobb szezonjában pedig 83 elkapásból 840 yard és hét TD került a neve mellé. A játéka 2019-ben kezdett el visszaesni, az utolsó két minnesotai idényében még a 400 elkapott yardot sem érte el, a csapat pedig 2021 tavaszán megvált tőle. Ezt követően lehúzott egy évet a Giantsben és egy szezont a Bucsban, de már csak árnyéka volt önmagának, az utolsó idényében kilenc meccsen csak három elkapása volt 28 yardért.
Karrierjét 482 elkapással, 4773 yarddal és 50 TD-vel fejezi be.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
- Patrick Mahomes újabb rekordot döntött
- Carson Wentz és Matt Ryan is bepróbálkozott a Jetsnél
- Brutális Browns defense, összeomló Commanders offense, Patriots- és Seahawks-győzelem
- Hozta az elvártat a Chargers-Vikings, nagyot fordított a Packers, beindult a Steelers
- Két hatalmas kiütés, három nagy meglepetés
- Andy Reid ma megelőzheti a legendás Tom Landryt
- BREAKING: Usher lép fel a Super Bowl félidejében
- Rövidhírek: IR-re került a Jets left tackle-je, Jamal Adams még mindig nem tud visszatérni
- Az első körös, aki bérgyilkost küldött a terhes barátnőjére – A Rae Carruth portré
Legutóbbi hozzászólások