A Chiefsnek katasztrofálisan indult a szezonja, hiszen Travis Kelce és Chris Jones nélkül kikaptak a Lionstől a nyitómeccsen. A Jaguars elleni második fordulós találkozóra viszont már jobb előjelekkel érkeznek, hiszen mindkét sztárjátékosuk ott lesz a pályán – árulta el Andy Reid.
Kelce egy térdsérülés miatt hagyta ki az első meccset, nélküle az elkapók folyamatos dropjai miatt megállt a támadósor tudománya. A védelem nem volt rossz a holdoutoló Chris Jones nélkül sem, de értelemszerűen az elit DT dobni fog az egységen még egy szintet.
Mindeközben Washingtonban is jó hírt kaptak, ugyanis Chase Young felépült nyaksérüléséből és játszani fog a Broncos ellen vasárnap. Ron Rivera főedző elmondása szerint óvatosak lesznek vele, hiszen régóta nem volt full-kontakt helyzetben, szóval vélhetően limitáltabb snapszámot kap a megszokottnál. A korábbi 1/2-es pass rusher az utóbbi két évben csak 12 meccsen volt bevethető.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow kérdőjeles besorolást kapott, van esély, hogy játsszon a héten
- Justin Fields úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező lenne
- A kiemelt párharcok fordulója következik az egyetemi foci negyedik játékhetén
- Sérülésjelentés a 3. forduló előtt
- Hosszabbított Shanahannel és Lynch-csel a 49ers
- FK! Preview #3
- Vasárnap jön az ELF döntője!
- BREAKING: Gardner Minshew kezd a Coltsban!
- 2000 yard, 23 sack és a többi – ki dönt idén rekordot?
- Tua Tagovailoa a Super Bowl-győztes edzők réme
- McCaffrey közelít az egymás utáni meccseken összehozott TD-rekordhoz
- Itt nem volt kérdés
- A Patriots és a Texans fiatal cornere is komolyabban megsérült
- Andy Dalton kezd a Panthersben a hétvégén!
- Trevon Diggs az egész szezonra kidőlt
Legutóbbi hozzászólások