A szezon eleje sokszor tud félrevezető lenni, de sokszor fel is hívhatja a figyelmünk olyan dolgokra, amikre nem feltétlen számítottunk. Az egészben persze az a nehéz, hogy ilyenkor megállapítsuk, minek lehet hinni és minek nem. Most az első két forduló narratíváit, reakcióit, túlreagálásait vizsgáljuk meg, hogy mennyire hihetünk ennek.
Az állításokhoz, túlreagálásokhoz a Támogatóinkat kértem meg a Discord szerverünkön. Ezek hihetőségét pedig egy 10-es skálán nézem, ahol a 10-es jelenti azt, hogy teljes mértékben elhiszem a dolgot, a 0 pedig azt, hogy egyáltalán nem.
Nem a Cardinals a liga legrosszabb csapata
A Cardinals mindkét meccsén vezetett a félidőben és végig pariban volt az ellenfeleivel, mindkétszer csak egy labdabirtokláson belüli vereséget szenvedett. Nem tűntek annak a pofozógépnek, aminek mindenki várta őket a szezon előtt, amikor toronymagas esélyesei voltak az 1/1-nek. Lehet, hogy a menedzsment tankolni szeretne, de értelemszerűen az edzők és a játékosok a pályán nem, csak nincsenek jó helyzetbe hozva ahhoz, hogy nyerhessenek – lásd Joshua Dobbs a kezdő irányító.
Szigorúan az első két forduló alapján nem a Cardinalsnak adnám a “liga legrosszabb csapata” címet, de azért összességében továbbra is inkább azt mondanám, hogy ők szerzik meg az 1/1-et. Ebben viszont már egyáltalán nem vagyok olyan magabiztos, mint eddig, sokkal közelebb van az 50-50-hez a dolog. Úgy tűnik Jonathan Gannon a nagyon cringe megnyilvánulásai ellenére azért valahogy csak tűzbe tudja hozni a srácokat.
A 0-2-es csapatokkal Balázs bővebben foglalkozik majd csütörtökön, szóval nem akarom itt szaporítani a szót, de szerintem a Bears katasztrofálisabb volt eddig (róluk holnap lesz szó egy másik cikkben).
Mennyire hihető? 3,5/10

Legfrissebb cikkeink
- Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- A vasárnapi meccsekre is bevásárolná magát a Netflix
- Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Franchise taget kaphat Tee Higgins
- Van már kiút? – Saints FA-kitekintő
- Végre fény van az alagút végén – Broncos FA-kitekintő
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
Legutóbbi hozzászólások
- zunya on Végre fény van az alagút végén – Broncos FA-kitekintő
- Sigismundus on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Geiz on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- AdrenalineJunkie on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Pedro44 on Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Zotya on A 2025-ös Super Bowl döntő pénzügyi hatása a sportfogadási iparágra
- Miloo on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok