Vasárnap 15:30-tól Duisburgban, a Schauinsland-Reisen Arénában rendezik meg az European League of Football 2023-as döntőjét, ahová a Stuttgart Surge és a Rhein Fire jutott be múlt hétvégén.
Mindkét csapat részéről történelmi lenne a győzelem. A Surge tavaly egyetlen egy meccset sem nyert az ELF-ben (és két éve is csak kettőt), ennek ellenére sikerült Jordan Neumann főedző vezetésével teljesen átszabni az erőviszonyokat és 10-2-es alapszakasz után az elődöntőben legyőzni a címvédő és addig veretlen Vienna Vikingst – most 60 percnyi játékra vannak attól, hogy a legrosszabból a legjobbak legyenek.
A Fire pedig hazai pályán szeretne bajnoki címet szerezni, ráadásul ha ez sikerül, akkor ők lesznek az első veretlen bajnokok. Az alapszakaszt 12-0-val hozták, majd a Frankfurt Galaxyt is könnyen fektették két vállra az elődöntőben. A Schauinsland-Reisen Arenában egyébként teltház lesz 31.500 fővel, ami a legnagyobb nézőszámú európai meccsnek számít a 2007-es World Bowl XV óta.
Az idei évtől nem mellesleg a Fehérvár Enthroners is részt vett az európai elitligában, újonc csapatként értelemszerűen még nem sok babér termett a magyar csapatnak.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playelemzés: Így nyerte meg a Bills elleni hosszabbítást az Eagles
- 5 matchup, amit érdemes követni a Power 5 konferenciadöntőkön
- Esélytelen, hogy a Bills kirúgja Sean McDermottot
- Draftot rendezne Pittsburgh városa
- Íme november hónap legjobbjai
- Zach Ertz kérte a kivágását, meg is kapta
- A történelem során először változik a hétfő esti rangadó párosítása
- Pontzuhatag és zászlóparádé a szezon legizgalmasabb csütörtök esti mérkőzésén
- Terhes barátnője bántalmazásáért körözik Von Millert
- Keenan Allennek már csak három elkapás kell, hogy egy elit társasághoz tartozzon
- Shaq Leonard a hétvégén dönt a Cowboys és az Eagles közt
- Joe Flacco legyőzte PJ Walkert, ő kezd, ha DTR nem tudja vállalni a játékot
- Bailey Zappe kezd a Patriotsban vasárnap
- FK! All-Pro 2023 – A szezon kétharmadánál
- A forduló legjobbjai
Legutóbbi hozzászólások