A 49ers 2017-ben több évnyi sikertelen keresés után vére megtalálta azt a főedző – general manager párost, amelyre hosszú távon tud építeni. Kyle Shanahan és John Lynch pedig még jó sokáig nem megy sehová, ugyanis tegnap megállapodtak a csapattal egy hosszabbításról.
A pontos részleteket egyelőre nem ismerni. A fizetések egyébként sem nyilvánosak, mint a játékosok esetén, bár az időtartamot azért sokszor sikerül kiderítenie az insidereknek. Erre egyelőre nem került sor, de ezelőtt Lynch a 2024-es szezon végéig, Shanahan pedig a 2025-ös szezon végéig állt szerződés alatt, tehát jó eséllyel legalább 2027 végéig szóló szerződéseket írtak alá.
Ezzel a vezetőséggel 55-46 a csapat mérlege, de ha a kezdeti újjáépítő két szezont kivesszük, akkor 45-24 a mutató, ami az ötödik legjobb ebben a periódusban. Emellé 6-3-as rájátszásmérleg, három konferenciadöntős szereplés és egy Super Bowl-vereség párosul. A nagydöntő megnyerése hiányzik már csak Shanahanéknek – talán idén összejön?

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Megsérült Trevor Lawrence
- A Lions újonc tight endje jó úton halad, hogy történelmet írjon
- A Titans hetekre elveszítette legjobb védőjét
- A 2000 yard nem fog összejönni, de így is elégedett lehet Puka Nacua
- Triple Coverage #500 – A hét meccsei, nyertesek-vesztesek, és összeáll a playoff-bizottság
- A Jets visszarakná Zach Wilsont a kezdőbe, de neki annyira nincs ehhez kedve
- BREAKING: Shaq Leonard az Eaglesbe igazol!
- CJ Stroud az első újonc irányító valaha, aki vezeti a ligát passzolt yardokban
- Újabb mélységekben a Patriots
- A Panthers már matematikailag sem juthat be a rájátszásba
- Tyreek Hillnek tényleg összejöhet a 2000 yard
- Újabb 1000 yardos szezon: Mike Evans úton a Hall of Fame felé
- Egész évre elveszítette kezdő elkapóját a Texans
- Több hét kihagyás vár Kenny Pickettre
- A Dolphins kiütéssel, a Falcons és a Buccaneers nehezen nyert, sikerült kikapnia a Patriotsnak
Legutóbbi hozzászólások