A Rams támadósor nagyon csúnyán leégett Brett Rypiennel a kezdőben, így a csapat leigazolta Carson Wentzet, írja minden releváns forrás. A veterán irányító lesz az első számú csere Matthew Stafford mögött.
Wentz eredetileg az Eagles 1/2-ese volt még 2015-ben (épp a Rams volt ugye az 1/1-es és Jared Goffot választotta Wentz helyett). Újoncként korrekt volt, majd másfél jó idény, egy sérülés, egy Nick Foles által megnyert Super Bowl és egy top szerződés után teljesen összeomlott a játéka. 2021-ben el is cserélte a csapat a Coltshoz, ahol mindössze egy év után kiábrándultak belőle. A Commanders viszont még látott benne fantáziát és tavaly két harmadik körös pickért cserébe megszerezte a veterán QB-t. Ez már ekkor is ostobaságnak tűnt, pláne hogy Wentz hozta magával a 28,3 millió dolláros fizetését is. Végül nem is váltotta meg a világot, sérülések és a pocsék teljesítménye miatt csak hét meccsen lépett pályára (1755 yard, 11 TD, kilenc INT), majd kivágta a Commanders.
Egyértelműen nem kezdő kaliber, de a Rypieneknél sokkal jobb, így meglepő, hogy eddig senki nem igazolta le cserének. Staffordhoz hasonlít is a játéka, így érthető az igazolás cserének.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi teljesítmény a Ravens és a Cowboys speciális egységében is
- Hosszabbított safetyjével a Browns
- Justin Fields Cam Newton és Lamar Jackson nyomdokaiban
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
Legutóbbi hozzászólások