Martavis Bryant visszatért az NFL-be! Az elkapó utoljára 2018-ban játszott a profik közt, most pedig a Dallas Cowboys igazolta le, írja Shams Carania.
A mára már 31 éves Bryantet eredetileg 2014-ben a Steelers draftolta és a franchise szokásaihoz híven egyből be is vált. Igazi mélységi célpont lett, aki 21,1 yardot átlagolt elkapásonként és 8 TD-t szerzett 10 meccsen. Utána viszont tiltott szerek használata miatt eltiltották a 2015-ös szezon első négy meccsére, majd a teljes 2016-os idényre is. Ezt követően már nem volt az igazi, el is cserélték a Raidershöz 2018-ban, de ott sem váltotta meg a világot, majd ismét eltiltották, azóta nem is játszott az NFL-ben.
Legutóbb az XFL-ben a Vegas Vipers színeiben láthattuk, de ott sem tudott kitűnni, szóval jó kérdés, mit láthatnak benne Dallasban. A Cowboysnál persze szeretik az ilyen problémás játékosokat rehabilitálni több-kevesebb sikerrel, szóval a próbálkozás érthető, de nem várható tőle semmi jelen pillanatban.
Az igazolás egyébként mutatja, hogy a Cowboysnál nem elégedettek az elkapó mélységgel, hiszen CeeDee Lamb mögött igazából senki sem tud kellően jól játszani, sem Brandin Cooks, sem Michael Gallup, sem Jalen Tolbert.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások