Joshua Dobbs szerda reggel érkezett meg Minnesotába új csapatához. Mindössze három edzése volt a csapattársakkal, de egyetlen egy snapet sem kapott az edzéseken a kezdőkkel, hiszen Jaren Hallt készítették fel a játékra, Dobbs a tervek szerint majd csak jövő héten lépett volna pályára. Az élet felülírta a terveket, Hall agyrázkódást szenvedett, így a Cardinalstól érkező QB-nak hamar be kellett állnia.
This is video of said event on the sideline, going through the cadence with the line, before Dobbs goes into the game. Unreal. pic.twitter.com/Ke3HDRKnSu
— Reggie Wilson (@ReggieWilsonTV) November 5, 2023
Mindezt ugyebár úgy, hogy még sosem kapott snapet a center Garrett Bradburytől, ezért ott az oldalvonalnál kellett ezt először elgyakorolni, ahogy a játékindító mondatokat is. Sosem dobott egyetlen passzt sem egyik elkapójának sem, még csak a teljes neveiket sem tudta. A játékok nagy részét sem ismerte a playbookból, a főedző Kevin O’Connell magyarázta neki a dolgokat a snap előtt (amíg a rádiókommunikáció engedi), hogy mire kell figyelni, illetve a csapattársak is mondogatták a feladatokat a huddle-ben.
Így sikerült végül győzelemre vezetnie a Vikingst a Falcons ellen két passzolt- és egy futott touchdownnal. Fun fact, hogy múlt héten még a Cardinals színeiben volt két passzolt- és egy futott touchdownja, az NFL történetében pedig még nem fordult elő ilyen, hogy valaki megcsinálja ezt két egymást követő héten két különböző csapatban.
Every second of this video is so good, from the Vikings erupting when Josh Dobbs enters the locker room at the beginning, to Harrison Phillips literally putting him on his shoulders at the end.
Fittingly, Dobbs broke it down with the word, “Family.”
— Dane Mizutani (@DaneMizutani) November 6, 2023

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
- Megvannak a Heisman döntősei!
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
- Megsérült Trevor Lawrence
- A Lions újonc tight endje jó úton halad, hogy történelmet írjon
- A Titans hetekre elveszítette legjobb védőjét
- A 2000 yard nem fog összejönni, de így is elégedett lehet Puka Nacua
- Triple Coverage #500 – A hét meccsei, nyertesek-vesztesek, és összeáll a playoff-bizottság
- A Jets visszarakná Zach Wilsont a kezdőbe, de neki annyira nincs ehhez kedve
- BREAKING: Shaq Leonard az Eaglesbe igazol!
- CJ Stroud az első újonc irányító valaha, aki vezeti a ligát passzolt yardokban
- Újabb mélységekben a Patriots
Legutóbbi hozzászólások