Nehéz szavakat találni arra, amit a Cowboys másodéves cornerbackje, DaRon Bland művel. Az egy dolog, hogy a harmadik legalacsonyabb elkapási százalékot engedi az NFL-ben (a minimum 250 snapet játszót CB-k közt), meg lehetne hozni még elég jól mutató statisztikákat, de van egy dolog, amiben nem csak idén, hanem a történelem során is kiemelkedik az összes játékos közül. Bland ugyanis a Commanders ellen megszerezte idei ötödik pick-sixét, ami a valaha volt legtöbb!
Eddig néggyel állt holtversenyben Eric Allennel (1993), Ken Houstonnal (1971) és Jim Kearney-vel (1972), most azonban egyedüli csúcstartó lett ebben a kategóriában. Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy Allen rekordbeállítása is már 30 éve volt, tehát három évtizede nem volt senki képes arra egy szezon alatt, amire Bland 10 meccs alatt! És akkor most még rápakolt egy lapáttal, sőt van még 6 meccse tovább növeli a rekordot.
Bland egyébként az első védő lett 2014 óta (JJ Watt), aki öt touchdownt tudott elérni (ebben minden benne van, nem csak az interception visszahordások). Hatra még soha senki nem volt képes, így erre is rámehet a fiatal CB decemberben.
További érdekesség, hogy az idei szezonban mindössze 21 játékosnak van annyi touchdownja, mint a Cowboys cornerének, ha pedig csak elkapott TD-kre szűkítjük a dolgot, akkor mindössze 13-nak, ami egészen hihetetlen. Ahogy az is, hogy 15 olyan franchise van a ligában, ahol egyetlen egy játékosnak sincs 5 elkapott hatpontosa. A Patriots elkapói pedig összesen nem szereztek annyit elkapott touchdownt, mint ahány pick-sixe van a tavalyi ötödik körös Blandnek, aki egyébként a szintén labdamágnes Trevon Diggs helyét vette át a szélen.
Nagy a verseny a pass rusherek közt az Év Védője címért, de könnyen lehet, hogy Bland elviszi előlük ezt az elismerést ezzel a történelmi teljesítményével.

Legfrissebb cikkeink
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
- Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Ashton Jeanty fogadkozik, hogy akkora hatása lesz, mint Saquon Barkley-nak tavaly
- Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
- Új szerződést akar a Raiders kiváló falembere, így kihagyja az edzéseket
- Újabb védővel hosszabbított a Bears
- A jövő sztárjai – Tyler Warren
- Bill Belichick ma 73 éves
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- atis123juve on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Kopi3.14 on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Loosername on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Fetyke on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney