Alig kezdődött el, de máris a 2023-as szezon kétharmadához értünk, így pedig már elég jó képet kapunk arról, kik is idén a posztjuk legjobbjai. Nézzük, kik teljesítettek eddig a legjobban.
Szokás szerint most is 11 kezdő védőt és támadót, illetve a cseréiket válogattuk ki. Az offense-be a támadófal mellett egy irányító, egy futó, egy tight end és három elkapó, míg a védelembe két-két belső védőfalember, pass rusher, linebacker és safety, valamint három cornerback került. Áthúzva a szezon harmadánál választott játékos található.
QB: Dak Prescott (DAL) Tua Tagovailoa (MIA)
Csere: Jalen Hurts (PHI) Jared Goff (DET)
Rettentően nehéz idén igazságot tenni az irányítók között, ugyanis nincs egyetlen játékos sem, aki nagyon meglógott volna a mezőnytől, ellenben vannak jó teljesítmények. Én végül a sok hasonló teljesítmény közül arra tettem most a voksom, aki az elmúlt periódust tekintve a leginkább úgy tűnik, hogy jó pályán van és sok hozzáadott értéke is van a csapata teljesítményéhez. Dak Prescott az elmúlt hat hetet tekintve vezeti a ligát EPA/play tekintetében, top3-ban van sikerességi rátában és a PFF-nél is ő jelenleg a legjobbra értékelt irányító. Nem is meglepő, ugyanis 27 darab magas értékű, nehéz átadása volt már, ami holtversenyben a legtöbb, de míg Josh Allen úgy teszi ezt, hogy vannak hibái is, addig Prescott a legkevesebb labdaeladást ígérő átadást is regisztrálta a kezdők között. Ráadásul a Dallas kicsit kinyitotta a pályát és nem csak a rövid átadások működnek, hanem mélyre is megy az irányító és ebben is nagyon jó.
No other QB in the NFL is making this throw. Dak Prescott is on another level #Cowboys pic.twitter.com/z0GeenfUcG
— Ernie (@es3_09) November 24, 2023
A csere tulajdonképpen vagy hat irányító is lehetne. Én végül azért adom Hurtsnek, mert a clutch pillanatokban rendre elit teljesítménnyel rukkol elő és végső soron ez is hozza a győzelmeket. Talán ha szigorúan nézzük, akkor inkább az MVP-hez van közelebb a teljesítménye mint az All-Próhoz, mert ezekkel a momentumokkal értékesebb a csapatának, mint hogy hibátlan irányító lenne, de azért azt is érdemes megjegyezni, hogy elég jól játszik. 23 magas értékű átadása ötödik legjobb a ligában, a lábaival pedig mindenkinél több first downt szerez (még ha a tush pushok segítenek is ebben).
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Kenny Moore II az egyik olyan ritka példa, amit Belichick igencsak benézett. A srác UDFA volt New Englandben, jó is volt az edzőtáborban, de a végső keretszűkítésnél kivágták. Az Indy meg köszönte szépen, a srác stabil pro bowler, 2nd team all-pro. Prescottot nagyon adom, CJ Mosley meg a Jetsben játszik.