Hiába játékra alkalmas Andre Dillard, nem ő lesz a Titans kezdő left tackle-je a Panthers ellen. Az idén évi 10 millió dollárért igazolt korábbi első körös játékost a hatodik körös újonc Jaelyn Duncan ugyanis kiszorította a kezdőből, jelentette be a főedző Mike Vrabel.
Duncan eredetileg top 100-as tehetségnek számított, de végül csak a 188. választási joggal szerezte meg a Titans. Idén nem is kapott sok szerepet Andre Dillard, Nicholas Petit-Frere és Dillon Radunz mögött, viszonylag sokat csak a 11. fordulóban játszott, amikor 13 passzblokkoló snapen egyetlen nyomást sem engedett. De mivel Petit-Frere IR-re került, a szintén sérült RT Chris Hubbardot pedig Radunz helyettesíti a fal jobb oldalán, így hirtelen elérhetővé vált a kezdő LT poszt.
A fiatal játékos pedig élt is a lehetőséggel, ami annyira talán nem is meglepő. Dillardot még az Eagles draftolta a 2019-es draft első körében, de már Philadelphiában sem játszott jól. Ennek ellenére idén 3 évre 30 millióért leigazolta a Titans, hogy aztán kilenc meccsen 10 sacket és 36 nyomást engedjen.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben