A Colts jelenleg rájátszást érő helyen van, de nem lesz egyszerű megtartani ezt a pozíciót. Több forrás is arról számolt be, illetve maga a tulajdonos Jim Irsay is megerősítette, hogy Jonathan Taylor hüvelykujját meg kell műteni, ami miatt várhatóan 2-3 hét kihagyás vár rá. A Colts következő három ellenfele a Titans, a Bengals és a Steelers lesz.
A liga egyik legjobban kereső futója idén már kihagyta az első négy fordulót sérülés miatt, így ilyen tekintetben ez lesz karrierje egyik legbalszerencsésebb éve. Emellett nem is játszik annyira jól, mint megszokhattunk, 4,1 yardos átlaggal csak 414 yardot szerzett és még nincs 100+ yardos meccse. Ugyanakkor az elmúlt hetekben kezdett formába lendülni, a Bucs ellen már 6,1 yardos átlaggal 91 yardot és két TD-t tett a közösbe az előző fordulóban.
Taylort Zack Moss fogja helyettesíteni, aki eddig egyébként meglepően jól játszott idén: 4,8 yardos átlaggal 672 yardot és öt TD-t szerzett, pedig Taylor visszatérése óta szinte alig kap lehetőséget.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben