A Vikings hétfő éjjel 12-10-re kikapott a csoportrivális Chicago Bearstől, amiben nagy szerepe volt az irányító Joshua Dobbsnak, aki négy interceptiont is dobott a találkozó során. A hihetetlenül jó sztorival berobbanó irányító pedig ezzel akár el is veszítheti a kezdő posztot – ezt maga Kevin O’Connell főedző mondta el a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján.
O’Connell már meccs közben elgondolkodott azon, hogy lecserélje Dobbs, el is küldte a csere Nick Mullenst melegíteni, azonban egy védelem által szerzett gyors turnover miatt végül nem került sor erre a cserére, és Dobbs dobott is egy touchdownt, amivel átvették a vezetést – a végén azonban a Bears fordítani tudott.
A főedző aztán a meccs után úgy fogalmazott, hogy mindent felülvizsgálnak a most következő bye week alatt, köztük Dobbs teljesítményét is, hiszen ott ül a padon Mullens és az újonc Jaren Hall. A legtöbb esetben, amikor egy főedző nem áll ki az aktuális kezdője mellett, akkor várható egy váltás, amin már gondolkodik, de még nem árulta el a csapatnak. Kissé meglepő lenne Dobbs korábbi mérkőzései alapján, szóval mérget ne vegyünk még a váltásra, de mindenesetre érdekes, hogy O’Connell fejében megfordult a gondolat.
A minnesotaiak jelenleg 6-6-os mérleggel az utolsó wild card helyen állnak, de csak fél meccs előnyük van a Packersszel és a Ramsszel szemben. A Vikings a pihenőhét után legközelebb a Raiders ellen lép pályára.

Legfrissebb cikkeink
- Aaron Rodgers helyett Ryan Tannehill lehet a befutó a Vikingsnál?
- A Patriots az utolsó utáni pillanatban győzte meg Milton Williamst
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
- Mégsem akarunk nyerni? – Lions FA-értékelő
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- mihaszna on Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- Cseh Tibor on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban