Tovább folytatódik a Patriots és Mac Jones mélyrepülése, sikerült ugyanis a hasonlóan rossz passzban lévő, harmadik számú irányítóval felálló Giantstől is kikapni a hétvégén. A korábbi első körös ráadásul olyan rosszul játszott, hogy meccs közben le is cserélték.
“Tény, hogy én és Bailey Zappe felváltva edzettünk az első csapattal, de ez nem befolyásolt semmit a felkészülésemmel kapcsolatban. Egyértelműen jól felkészültem az ellenfélből, egyszerűen nem játszottam elég jól. A dolgom az, hogy jól teljesítsek minden körülmények között és most nem ez történt”
– mondta az irányító a meccs utáni sajtótájékoztatón.
A Patriots mindössze hét pontot szerzett a Giants ellen, azt is a földön Rhamondre Stevenson. Jones 21 passzkísérletéből csak 12 ment jó helyre 89 yardért, emellett egyszer sackelték és kétszer is eladta a labdát a lecserélése előtt. Nem mintha a helyére beálló Bailey Zappe jobban teljesített volna: 3,9 yardos átlaggal passzolt 54 yardot és egy INT-t.
A QB-kérdés így továbbra is nyitott, az ugyanakkor biztosnak tűnik, hogy sem Jones, sem Zappe nem jelent megoldást a problémákra.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót