A Ramsnél a hét elején úgy gondolták, hogy a hüvelykujj-sérülése miatt nem sok esély lehet Matt Stafford játékára a Packers ellen, azonban az irányító állapota gyorsan javult a hét folyamán, így elképzelhető volt, hogy mégis pályára tud lépni. Most Ian Rapoport és Adam Schefter is arról számolt be, hogy ez nem valószínű és hogy Brett Rypien fog kezdeni a Lambeau Fielden. A cseréje Dresser Winn lesz.
Stafford múlt héten a Cowboys ellen sérült meg, többször is beütötte a jobb hüvelykujját. Justin Fields hasonló sérüléssel már több hete nem bevethető, így meglepő lett volna, ha a Rams QB-ja már egy hét alatt felépült volna, és erre végül nem is került sor. Egész héten nem edzett, így várható volt ez a döntés még akkor is, ha csak kérdőjeles státuszt adtak Staffordnak.
A Rams jövő héten bye weekre megy, szóval ezen fejlemények tekintetében arra viszont már jó esély van, hogy Staffordnak csak ezt a meccset kell kihagynia és két hét múlva már ott lehet a pályán. Egy Packers elleni vereséggel egyébként 2-5 lenne a mérlege a csapatnak, habár nem szabad leírni őket most sem, hiszen a Green Bay-iek elég gyengén teljesítenek idén.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások