Szürreális, ami a Jetsnél irányító fronton zajlik. Aaron Rodgersnek 4 snap után véget ért a szezonja. Utána jött Zach Wilson, aki borzasztó volt, de nem voltak hajlandók lecserélni és nem hoztak mellé senkit. Aztán két hete leültették és betették Tim Boyle-t, aki még rosszabb volt, így most vasárnap becserélték Trevor Siemiant, akinek majdnem annyi fumble-je volt, mint sikeres passza. Így érkeztünk el a mai naphoz, amikor is Dianna Russini arról számolt be, hogy a Jets újra Zach Wilsont tenné be a kezdőbe, de az irányítónak annyira nem fűlik ehhez a foga.
Egyfelől annyira nem hibáztatjuk Wilsont, hiszen ebbe a borzalmas támadósorba (amely 12 meccsen 10 TD-re volt képes, ami az utóbbi 30 évben a legkevesebb) tényleg nem sok kedve van beszállni az embernek, másfelől viszont könnyen lehet, hogy soha máskor nem lesz alkalma pályára lépni az NFL-ben, szóval lehet most kéne megragadni az alkalmat. Állítólag Aaron Rodgers is megpróbálta rábeszélni erre, de a sérüléskockázattól tartva vonakodik ettől Wilson.
A 4-8-as mérleggel álló Jets tehát most megpróbálja meggyőzni Wilsont, hogy ugyan álljon már be irányítani. Remélik, hogy meggondolja magát. Állítólag ha direktben megkérnék erre, akkor igent mondana (legalábbis Russini erről számolt be).

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető
Van abban valami amit Commander kolléga ír de….
“Ja, elvtarsak az élet nem egy habostorta.”
A csávó nem írt alá egy szerződést? Nyilván fingom sincs mit tartalmaz, de meglepődnék ha az lenne benne, hogy akkor játszik mikor kedve van, meg szépen kérik.
“Ha meg kell baszódni akkor meg kell baszódni” úgyhogy kölyök húzzál szépen melózni!
Ez mega lol. Ugyan már kedves fiam, fizetünk neked évi 5 millió dollárt. Legyél már szíves beállni egy kicsit dobálgatni. Tudom, hogy a pad fűtve van, jókat lehet dumcsizni, megonnan a legjobb a meccset nézni, de azért légysziiiii. Kapsz sütit is, meg mindent.
Ez a legnagyobb probléma ezzel az egoista kis hülye gyerekkel. Még mindig top QB-nak gondolja magát. Megkora ego kell ehhez? Örüljön hogy egyáltalán PS-ban lehetősége lesz a jövőben nemhogy kezdőként.