Megint kapunk három nagyon érdekesnek és jónak ígérkező meccset egymás utáni sávokban: Texans vs. Broncos öldöklő wild card csata, aztán Eagles vs. 49ers a konferencia legjobbja címért, majd egy Packers vs. Chiefs desszertként. És ezek mellé is lesz pár fun összecsapás!
A tippképeket most is köszönjük Hyckernek!
19 órás sáv
Denver Broncos @ Houston Texans (-3,5)
Ahogy múlt héten a Texans-Jaguarsra sem számítottunk volna szezon előtt, mint top meccs, úgy erre sem. De mindketten 6-5-tel állnak és a playoff is elérhető – ezért elképesztően fontos ez a meccs, a legfontosabb az egész fordulóban. A héten írtam arról, hogy a Broncos feltámadása kissé instabil lábakon áll, hiszen főleg a védelem turnovereiből élnek, ami várhatóan vissza fog esni. Könnyen lehet, hogy most, hiszen a Cardinals elleni meccsen kívül CJ Stroud hihetetlenül jól vigyáz a labdára. A mérleg mellett több szempontból is hasonló a két csapat: mindketten szeretnének futni, a futásokra építve pedig eleresztenek hosszú play action bombákat. Ez utóbbit mondjuk Stroud sokkal jobban és gyakrabban csinálja, illetve a futásmegállításban is jobb a Texans.
Passz ellen viszont vannak problémáik, hiszen míg passzjátékonként a 3. legtöbb yardot szerzik, addig a 3. legtöbbet is engedik, így az ő meccseiken van a legtöbb passzolt yard átlagosan. Meglátjuk Wilson tudja-e tartani a lépést Strouddal, elvileg a matchupja megvan hozzá, de kérdés mennyire engedi szabadjára őt Payton (tippre nem túlzottan). És hát az is dönthet, hogy ki lesz jobb a földön. A red zone csata is érdekes lehet, hiszen a 6. forduló óta a Broncos engedi a 4. legkevesebb TD-t, miközben a Texans a negyedik legtöbbet szerzi.
A Texanst érzem kicsit jobb csapatnak, de azért annyival nem, hogy magabiztos legyek egy field goalnál nagyobb spreadben, szóval szerintem jobb esély van arra, hogy a Broncos szorosan tartja vagy megnyeri, minthogy a Texans simán győz. Főleg hogy a houstoniak favoritként 0-4-es spreaddel szembeni mérleget tudnak felmutatni (underdogként meg 5-2-eset).
Tipp: Broncos +3,5
Detroit Lions @ New Orleans Saints (+4,5)
A Lions védelme jól kezdte az évet, de az ellenfelek pár hét után rájöttek a tendenciáikra és a gyenge pontjaikra, így az 5. hét óta a liga alján helyezkednek el minden értelmes mutatóban. Így közelebb kerültek ahhoz a teljesítményhez, amit az év elején vártunk tőlük, és kiderült az is, hogy jogosan hiányoltuk az erősítéseket a labda ezen oldalán. Meglátjuk a Saints ellen mire mennek, hiszen Carr elég hullámzó idén, de emberezős védelmek ellen egész jól szokott menni, főleg ha nincs nyomás alatt. A red zone lesz a kérdés, mert a Saints hazai pályán a 6. legrosszabb ebben a tekintetben. Otthon egyébként sem megy idén, 0-4 a mérlegük a spreaddel szemben, és ha a félidőben nem vezettek, akkor mindig kikaptak (ezt csak a Jets mondhatja el magáról rajtuk kívül). A Lionsnek ellenben meglepő mód elég jól megy idegenben, hiszen a legtöbb yardot szerzik támadásonként a ligában, és most is dómban lesznek, nem kültéren, szóval menni fog Gofféknak a dolog. Sok pontszerző támadás lesz, de a red zone teljesítmény miatt inkább hiszek a Lionsben.
Tipp: Lions -4,5
Atlanta Falcons @ New York Jets (+2,5)
Mennyire lehet komolyan venni egy Tim Boyle irányította csapatot? Persze a védelem szuper, és egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy szereznek vagy három turnovert Desmond Riddertől, de na… akkor is Tim Boyle-lal kéne valahogy pontokat feltenni a táblára. A Jets vezetett ebben a szezonban a legkevesebb ideig, ellenben a második leghosszabb ideig voltak 10+ pontos hátrányban, mindemellé a legkevesebb touchdownt szerezték a ligában és zsinórban öt meccse nem hozták a spreadet sem. Ráadásul a Falcons ellen még csak a futásra sem támaszkodhatnak, hiszen abban erősebb az Atlanta, így a levegőben kéne valamit kezdenie Boyle-nak, de hát abban nehéz bízni. Összességében a Falconsban is nehéz bízni, de azért Boyle-éknál talán jobban.
Tipp: Falcons -2,5
Indianapolis Colts @ Tennessee Titans (+1,5)
Ismét el tudom lőni azt a statisztikát, hogy a Titans idén még veretlen Nashville-ben, és nyeretlen minden más városban. Ez a meccs Nashville-ben lesz, szóval akkor nyernek Vrabel fiai? Gondolhatnánk, de szerintem elég nagy erőhátrányban vannak a Coltsszal szemben, ráadásul ha a Colts idén favorit volt, akkor mindig nyert is. A Titans támadósora továbbra sem működőképes, ráadásul a Colts védőfala elég jól teljesít, így szétszedhetik a gyenge támadófalat. A túloldalon minden elismerésem Shane Steichené, aki Gardner Minshew minden meccsvesztő próbálkozása ellenére pozitív mérlegre tudta kormányozni a csapatát millió RPO-játékkal, amiért Év Edzője jelölt kell legyen. Most a futójátékkal nehéz dolga lesz, mert a Titans ennek megállításában jó, ellenben a levegőben nagyon sebezhetők, szóval nagy napja lehet Minshew-nak és a passzjátéknak.
Tipp: Colts -1,5
Miami Dolphins @ Washington Commanders (+9,5)
A Commandersnek nem megy otthon. A legmagasabb arányban adják el a labdát, a 2. legtöbb pontot engedik támadásonként és 0-4-1-es spreaddel szembeni mérleget tudnak felmutatni. A nagy játékokat pedig otthon és idegenben is nyelik, mint kacsa a nokedlit: a legtöbb 15+ yardos játékot engedték és a legtöbb red zone-on kívüli touchdownt. Mindez azért szuper hír a Dolphins ellen, mert a Miami meg a legtöbb 15+ yardos játékot és a legtöbb red zone-on kívülről indított touchdownt szerezte idén. Abban talán reménykedhetnek a fővárosban, hogy a védőkoordinátor Jack Del Rio kirúgása segített, de én inkább egy “nem” válaszra fogadnék és arra, hogy a Dolphins 500+ yardot pakol fel a táblára. A labda túloldalán meg ugyan Jaelan Phillips kiesése nagy érvágás, de az utóbbi hét meccsen a Dolphins engedte a legkevesebb pontszerző akciót az NFL-ben, ami nagyban segíthet abban, hogy tényleges contenderek legyenek idén.
Tipp: Dolphins -9,5
Arizona Cardinals @ Pittsburgh Steelers (-5,5)
Matt Canada nélkül beindult a Steelers támadósor, és az ellenfélből kiindulva tovább hasíthatnak Pickették, ugyanis a Cardinals a legtöbb pontot engedi támadásonként. Nem segíti a helyzetüket, hogy idegenben a támadósor meg a legkevesebb pontot gyártja (habár ebben ugye elég kicsi a Kyler Murray minta). Persze a Steelersnek szokása lealacsonyodni az ellenfél szintjére (és lehúzni másokat a sajátjukra), szóval akár lehetne is szoros, de nagyon gyenge ez a Cardinals, nem tudok bennük bízni.
Tipp: Steelers -5,5
Los Angeles Chargers @ New England Patriots (+5,5)
A Patriots támadósora katasztrófa. Jól mutatja ezt, hogy 1993 óta ők lettek az elsők, akik egymás után kétszer kikaptak úgy, hogy az ellenfélnek nem engedtek 10 pontnál többet (fun fact, hogy 30 éve is a Patriots volt erre képes). Jó, most jön Bailey Zappe, de nem hiszem, hogy nagyot vállalok azzal, hogy nem fogja megoldani a problémákat. Még a gyenge Chargers védelem ellen sem, amely a 3. legnagyobb arányban engedi legalább a red zone-ba az ellenfeleit (a Pats a legkisebb arányban jut el idáig egyébként). A túloldalon sok futásra nem számíthatunk, hiszen a Chargers a liga legrosszabb futójátékával rendelkezik, míg a Patriots ezt az egy dolgot csinálja jól idén. Szóval sok Herbert passz, vélhetően győzelem is. Sőt, a coverre is jó esély van, hiszen a Pats 2-9-es spreaddel szembeni mérleget tud felmutatni, ami a legrosszabb a ligában. Mondjuk ha valakiből kinézzük, hogy kikap Zappe-éktől, az a Chargers, hiszen idén 8-szor fordult már elő, hogy hátrányban támadhattak a vezetésért, és még ha ez sikerült is, ebből 7-szer végül kikaptak. Szerintem ez most nem fog újra megtörténni, mert nem is lesznek hátrányban a 4. negyedben.
Tipp: Chargers -5,5
22 órás sáv
San Francisco 49ers @ Philadelphia Eagles (+2,5)
A hét rangadója. Az év egyik legjobban várt meccse. A 49ers játékosainak biztosan, ugyanis már a menetrend kikerülésekor bekarikázták pirossal ezt a dátumot, hiszen nagyon a szívükre vették, hogy irányító nélkül nem volt lehetőségük megmutatni a konferenciadöntőben, hogy szerintük övék a jobb csapat. De a beszólogatások hosszú sora után az Eaglesnek is személyes üggyé vált a dolog, hiszen ha itt kikapnak, akkor csak még jobban azt hiszik majd a 49ersnél, hogy ők jutottak volna Super Bowlba január végén.
Vélhetően sokpontos meccsre számíthatunk, hiszen Philadelphiában idén 59,4 pontot hoznak átlagban a meccsek, emellett ez a két csapat a 2. és 3. szerzett touchdownokban. Ráadásul a matchup előnyeik is meglehetnek a támadóknak.
Kyle Shanahan egyébként is elsősorban a linebackereket akarja konfliktusba hozni, az Eagles ellen pedig ez könnyű lesz, főleg hogy Christian Elliss az első kezdő meccsére készül. Plusz elkapás utáni yardokban verhetetlen ez a 49ers skill sor, a Sasoknál pedig idén nem annyira megy ez a szerelés dolog. Problémába a futójátékoknál ütközhetnek, mivel az Eagles könnyű boxokkal is jól fogja a futást általában, bár azért az kérdés, hogy a 49ers féle 21 és 22 personnel ellen ez mennyire fog működni – változtatás nélkül valószínűleg nem annyira, mint általában. Azt viszont látni kell, hogy a 49ers idén akkor kapott ki, amikor nem ment a futójátékuk, tehát ezzel lehet esélye a hazaiaknak. Ráadásul az Eaglesnek nagyon jól ment a Rams és a Dolphins ellen is a futásmegállítás, akik hasonló rendszert futtatnak, így ebben lehet bízni. Ezen kívül fontos lenne turnovert szerezni Purdytől, ez lehet még a másik kulcsa a meccsnek.
A túloldalon az Eaglesnek a földön lehet esélye elsősorban. Már tavaly a konferenciadöntőben is ezzel nyertek igazából a labda ezen oldalán, le tudták nyomni a futást a 49ers torkán. És a Frisco védelme nem lett jó futás ellen Javon Hargrave érkezésével. Ugyan kevés yardot engedtek idén, de főleg azért, mert sokat voltak előnyben. Fejlettebb mutatókban, mint a DVOA, az EPA és a sikerességi ráta a 20-25. hely között tanyázik a futásvédelmük, szóval itt abszolút lehet keresnivalója az Eaglesnek. Ugyebár ez azért lehet első ránézésre fura, mert kiváló védőfal + elit linebacker sor, ez általában jó futásvédelmet jelent, viszont a védőfal inkább pass rush-ban elit, hiszen berobbannak a backfieldre és ott pusztítanak, ez azonban futás ellen visszaüthet. A 49ers védelmének korai downokon kell nyernie ezen a meccsen, ugyanis harmadik és rövid szituációs futást eddig a szezon során összesen egyet állítottak meg (az is egy Geno Smith QB sneak volt). Ilyen helyzetekben tehát nem sok esélyük lesz, így ezt el kell kerülniük és passzszituációba kényszeríteni Hurtsöt, ahol elszabadulhat a pass rush. Ekkor pedig már csak abban kell bízni, hogy AJ Brown és Devonta Smith nem dominálja le az elkapási ponton a cornereket.
A múlt Jalen Hurts oldalán áll, hiszen zsinórban 10 meccset nyert hazai pályán, és zsinórban 14-et pozitív mérleggel álló csapatok ellen (holtversenyben a leghosszabb sorozat valaha). Nagyon nehéz kizökkenteni ezt az Eaglest, nagyrészt Hurts higgadtsága miatt is, épp ezért voltak képesek idén 5-0-s mérleget összehozni, ha a félidőben hátrányban voltak. Az első félidők néha nem mennek olyan jól, de a másodikra akkor is össze tudják magukat szedni.
Nagyon nem tudtam dönteni ebben a párharcban. Talán a 49erst gondolom egy fokkal erősebbnek keretileg és játékra, ráadásul az Eaglesnek vissza fog ütni előbb-utóbb az eddigi szerencséje, ellenben a hazai pálya hatalmas segítség a számukra és tényleg nehéz elmenni emellett a hidegvérű győztes mentalitás mellett. De szerintem most kifut ez a szerencse, amúgy is egy emocionális meccsről jönnek, ami után általában szokott jönni egy csalódás, plusz a védelem ezer snapet játszott az utóbbi két hétben, így fáradtak is lesznek, ami nem jó jel Shanahanék ellen.
Tipp: 49ers -2,5
Cleveland Browns @ Los Angeles Rams (-3,5)
Úgy érzem rájöttem, mi okozza a Rams inkonzisztens benyomását és játékát idén: a támadófal, illetve az ellenfelek védőfalai. Ugyanis ha a Rams OL meg tudja blokkolni az ellenfél védőfalát, akkor Stafford nyugodtan osztogathat és akkor hasít az offense. Ha viszont hátrányban vannak a falak csatájában, akkor nem tud haladni a támadósor, a védelem meg nyilván nem elég jó ahhoz, hogy meccset nyerjen. Szóval a kérdés az, hogy a Browns védőfal tudja-e dominálni a Rams támadófalat. A válasz pedig igen, már amennyiben Myles Garrett egészséges. Egyedül az ijeszt meg a Browns tippemtől, hogy idegenben nem annyira megy nekik, a 2. legtöbb labdát adják el és csak 1-3-1 a mérlegük a spreaddel szemben (otthon 5-1). De ezzel együtt is velük megyek, tesztelem kicsit a teóriámat, és hát ki ne akarna az olasz csődör Joe Flaccónak szurkolni?
Tipp: Browns +3,5
Carolina Panthers @ Tampa Bay Buccaneers (-5,5)
Szoktuk mondani, hogy az “új edző felüdülés” mindig hatásos, Josh McDanielsnél is bejött. Az én teóriám viszont az, hogy ez csak akkor működik, ha az öltöző utálta a főedzőt. És szerintem a Panthers játékosai nem utálták Frank Reichot, ő egyáltalán nem ilyen személyiség. Szóval én nem várok nagy fellendülést a Carolinától. A futójátékuk a Bucs ellen nem fog menni, a Tampát a levegőben lehetne megfogni mély passzokkal, hiszen a 4. legtöbb ilyet engedték a ligában. A probléma az, hogy a Panthers erre nem képes, a 2. legkevesebb 20+ yardos játékot érték el idén, Youngnak nincs elég ideje sem passzolni, és egyébként is gyenge a karja, hogy off platform megoldjon nehéz helyzeteket. A labda túloldalán a Buccaneerst leginkább turnoverekkel lehetne megfogni, de a Panthers szerzi a legkevesebb labdát idén. Mike Evansnak ellenben hatalmas testi fölénye lesz Donte Jacksonnal szemben, lehet majd rá játszani, ez pedig gyakorlatilag elég is lesz a Tampának.
Tipp: Buccaneers -5,5
Sunday Night Football
Kansas City Chiefs @ Green Bay Packers (+5,5)
A szezon előtt is optimista voltam Jordan Love-val kapcsolatban, és ez most is igaz, a bye week óta gyakorlatilag top10-es számokat produkál, és a szemteszt alapján is abszolút jó. A trick shotok eddig is megvoltak, az arm talentje (karerő, szögek változtatása, stb.) pazar, Staffordra emlékeztető, és egyre jobban és nyugodtabban olvas, jobb az időzítése, minden – amik teljesen érhetők és várhatók, hiszen még mindig csak 11 meccse volt a profik közt.
Most azonban egy hatalmas teszt elé néz, hiszen az ellen a Spagnuolo ellen kell felmennie a pályára, aki élete első kezdő meccsén megmutatta neki, mi is az NFL. Folyamatosan blitzelte, mert Love-nak semmi válasza nem volt erre, így a pokolban érezhette magát 60 percen keresztül. Nem kételkedem abban, hogy annál már jobb válaszai lesznek neki és a Packersnek, de ez a Chiefs defense is sokkal jobb mint két éve volt: konkrétan a legkevesebb pontszerző akciót engedik a ligában. Love-ot is össze fogják zavarni és a fiatal WR-ek életét is meg fogják keseríteni, el fogják nyomni őket fizikálisan.
Szóval szerintem most egy hétre visszaszáll a földre Love és a Packers offense, de ez nem meglepő, hiszen jelentős tehetség- és tapasztalathátrányban vannak itt. A nagyobb kérdés talán a túloldal, mert Mahomesék a kevésbé konzisztensek idén (egyáltalán nem a QB hibájából, aki idén is fenomenális). Én most inkább arra teszek, hogy ők húzzák be.
Tipp: Chiefs -5,5
Monday Night Football
Cincinnati Bengals @ Jacksonville Jaguars (-8,5)
A Bengalst jelenleg elég rossz nézni. Futni nem tudnak több okból sem (fal, rendszer, futó), Jake Browning miatt meg passzolni nehéz, hiszen próbálják ugyanazt csinálni, mint Burrow-val, de nem ugyanolyan jó a két irányító. Mindeközben a védelem a liga egyik legrosszabbja több aspektusból is, futás ellen, mély passzok ellen, a pálya közepén… Így azért nehéz. De legalább tudnak a drafton húzni majd egy Higgins-utódot vagy egy tackle-t. A Jaguars mindeközben szárnyal a 49ers elleni meccs óta (úgy tűnik egy nagy zakó Shanahanéktől megjavítja a támadósorokat, lásd Cowboys és Jaguars), és egyébként az utóbbi 9 meccset nézve is elég magabiztos 7-2-es mérleget tudnak felmutatni a spreaddel szemben, ami a legjobb a ligában. Evan Engramnek lehet nagy napja a borzasztó Bengals LB-k ellen, és Etienne is jót szaladgálhat a földön.
Tipp: Jaguars -8,5
Magabiztosabb spread tippek
A múlt hét szuper volt, mindhárom magabiztos tippem jött és összességében is 11-5 voltam a spreaddel szemben (miközben straight up csak 10-6). Nézzük fenn tudom-e tartani ezt a formát.
- Colts -1,5
- Chargers -5,5
- Buccaneers -5,5
- Dolphins -9,5
- Falcons -2,5
Magabiztos tippek múlt héten: 3-0
Magabiztos tippek a szezonban: 25-29-3
Spread tippek múlt héten: 11-5
Spread tippek a szezonban: 85-81-6
Szerkesztőségi tippverseny állása
Straight up:
- Patrik 117-63
- balentin 116-64
- renningan 116-64
- Höri 114-66
- Támogatók 114-66
- katonadani 113-67
- atreus 112-68
- chester 108-72
- alatriste 106-74
- jarred 106,74
- kronikk 106-74
Oddsokkal kiigazított:
- Patrik 184,09
- renningan 176,72
- balentin 176,38
- Támogatók 174,68
- katonadani 173,35
- Höri 173,01
- atreus 168,06
- chester 167,18
- jarred 166,8
- alatriste 166,12
- kronikk 160,68
Legfrissebb cikkeink
- Hetekre lesérült Michael Pittman
- Fizetett szabadságra küldte a liga Jabrill Pepperst
- Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- NFC West rangadóval indul a 6. forduló
- Nagy bukta volt a 2021-es főedző-kinevezési kör
- Minshew megy a padra, O’Connell kezd a Raidersben
- Spencer Rattler kezd Derek Carr helyén a Saintsben
- Hosszabb kihagyás vár a 49ers kezdő safetyjére
- IR-re került a liga legjobb elkapója
- MVP és további díjfigyelő 5 forduló után
- Playoff Ranking #5
- Az egész szezonra kidőlt a Raiders tavaszi sztárigazolása
- Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- A Chiefsnél reménykednek, hogy a legjobb elkapójuk még játszhat idén
- Derek Carra több hét kihagyás vár
Legutóbbi hozzászólások
- Capt.Solo on Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- Cseh Tibor on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- Capt.Solo on Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- Ragi on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- Fetyke on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- atis123juve on Mostantól Drake Maye a Patriots kezdő irányítója
- ImmodesTom77 on BREAKING: A Jets kirúgta Robert Saleh-t!
- ImmodesTom77 on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet