Minden héten van mit tanulni az NFL-ben, úgyhogy minden forduló után le is vonjuk a tanulságainkat. Jöjjön tehát egy touchdownnyi (6+1) pont / take / gondolat a szezon tizenkettedik hétvégéje után. Ma lesz szó arról, hogy Carolinában fejétől bűzlik a hal, hogy Belichickre nem lehet újonc irányítót bízni, beszélünk egy kialakulóban lévő parádés QB-rivalizációról, a Broncos pálfordulásáról és annak szilárd vagy kevésbé szilárd lábairól, a Steelers 400 yardjáról, a Packers rájátszás reményeiről, és megvizsgáljuk azt is, hogy az Eagles a végzet csapata vagy csak túlteng náluk a szerencsefaktor.
🐈⬛ A Panthers igazi problémája: a tulajdonos David Tepper
Frank Reich kirúgása védhető, vagy akár indokolt lépés. Még így szezon közben is (az mondjuk vicces, hogy hamarabb kirúgták, mint Urban Meyert). Nem tudta kisegíteni az 1/1-es Bryce Youngot, a sémájában kevés olyan dolog volt, ami egy fiatal QB dolgát megkönnyíti (de tegyük hozzá, hogy Andy Daltonnal meg jól működött a dolog egy meccsre), a támadófal visszalépett a tavalyi évhez képest, és még sorolhatnánk. Ugyanakkor nem ő a Panthers nagy problémája és a távozásával nem oldódnak meg a gondok. A hal ugyanis a fejétől bűzlik, és amíg David Tepper tulajdonos nem változtat a hozzáállásán, addig nehéz elképzelni, hogy sikeres csapat legyen Carolinában.
Tepper úgy lett milliárdos, úgy építette fel a vagyona nagy részét, hogy türelmes volt. Alulértékelt vagyonforrásokat vett meg, hogy aztán azok felfutása után meggazdagodjon. Azonban érdekes módon egyáltalán nem ilyen személyiség, sokkal impulzívabb. Elég csak ránézni arra, hogy az egy-egy NFL- és MLS-csapatában négy edzőt rúgott ki az utóbbi 18 hónapban.
Az elsüllyedt költségek benyelésére való hajlandóság sokszor erény egyébként, tehát nem azt mondom, hogy még évekig kellett volna várnia Rhule és Reich kirúgásával is, de az is látszik, hogy Tepper sem végzi jól a munkáját. Mióta átvette a hatalmat, a Panthers 30-63-as mérleggel rendelkezik, aminél csak a Jets tud rosszabbat felmutatni. Nulla playoff-szereplés, 6 különböző főedző.
Az sem véletlen, hogy tavaly több nagynevű főedző-jelölt kihúzatta magát a jelentkezők listájáról Tepper impulzív döntései és túlzott beleszólása miatt. Előbbire nyilván tudjuk a HC-kirúgásokat példának, de a befuccsolt edzőlétesítmény is jó sztori. Utóbbira pedig Reich világított rá szezon közben, hogy minden héten van egy meetingje Tepperrel, ahol átbeszélik a dolgokat. NFL-körökben pedig kvázi nyílt titok (vagy legalábbis széleskörűen úgy hiszik), hogy Tepper akarta Youngot választani, miközben Reich inkább Stroudot preferálta volna.
A túlzott bevonódásával csak árt a csapatnak, és nem valószínű, hogy a jobb jelöltek sorban állnak majd, hogy ide jöhessenek HC-nak. Persze a pénz sok mindent megold, Tepper lóg még vagy 30 millióval Reichnak, szóval sajnálni nem igazán kell a kirúgott főedzőt, de ilyen tulajjal, ráadásul egy historikusan kicsi és nem mellesleg rosszul játszó irányítóval, borzasztó támadófallal és skill sorral nem valószínű, hogy el tudják csábítani a jó jelölteket január-februárban.
AZ ELSŐ HÓNAP MOST CSAK 990 FORINT!

Legfrissebb cikkeink
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- makosteszta on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Cseh Tibor on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- zoarden on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- vicgeordie on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
Nem elvakult, de Eagles drukker vagyok. Egyet értek, ez a 10-1 tényleg nem a teljes realitás. A Bills ellen egy pillanatig nem éreztem, hogy megnyerik. Ugyanakkor meg a jó csapatnak van szerencséje effektus létezne? Mert nem rossz a csapat , de ennyire nem is kimagaslóan jó. A Hurts magicon meg még mindig nem tudok elmenni. Tényleg halvérű a ickó, de tényleg ennyire jó, hogy ilyen magabiztosan halvérű legyen? Vagy csak ennyire jó vezér, hogy tudja, neki ezt kell mutatnia es végre is tudja hajtan?
Szeretem a Packers kapcsán ezt az érzelmi hullámvasutat (most nem feltétlenül csak az FK-ra gondolva):
– Egyik héten Love kuka, menjünk rá a top 5 pickre, MLF szar edző, csak Rodgers húzta eddig, Barryt már két éve el kellett volna küldeni.
– Másik héten Love jól néz ki, fejlődik, fiatal egység, MLF jól hívja a játékokat, Rodgers is ilyen számokat hozott, Barryt már tavaly el kellett volna küldeni.