A Cleveland Browns csütörtök éjjel megverte a New York Jets csapatát, ezzel bebiztosította a rájátszását. Mindez nem sikerülhetett volna az utcáról összeszedett Joe Flacco nélkül, ugyanis a 38 éves irányító remekül teljesített ezen az öt meccsen, amikor pályára került.
Flacco a Jets elleni első félidőben 296 yardot passzolt 3 TD (és egy interception) társaságában, ami karrierje legtöbbje volt 30 perc alatt – egyébként idén egyedül Patrick Mahomes volt képes ennél több yardra egy első félidőben. A második 30 percben már nem kellett sokat csinálnia Flaccónak, de természetesen átlépte a 300 passzolt yardos határt, zsinórban negyedik meccse. Ezzel a Browns történetének csúcstartója lett ilyen tekintetben: három darab egymást követő 300 yardos meccsre is egyedül Josh McCown volt képes a franchise színeiben.
A 300 yard a Jets ellen különösen nagy szám, ugyanis utoljára 33 meccsel ezelőtt, egész pontosan 725 napja engedtek 300 passzolt yardot valakinek, méghozzá egy bizonyos Tom Bradynek.
Flacco decemberben 1616 yardot és 13 TD-t passzolt 8 inteception társaságában és 4-1-es mérlegre vezette a Brownst. Az 1600+ passzolt yard és 13+ passzolt TD lőlapra egy hónapban eddig mindössze három irányító volt képes: Peyton Manning kétszer, Patrick Mahomes és Jim Kelly. És most már Joe Flacco.
A Browns így bebiztosította a rájátszását, az utóbbi négy évben másodszor – ilyenre utoljára az 1980-as években volt példa. Az is érdekes, hogy a clevelandi csapat 1989 óta most először végez jobb mérleggel a Steelersnél.
Az is biztos már, hogy az 5. kiemelésnél nem lesznek rosszabbak, és ha szerencsésen alakulnak a dolgok, akár a csoportgyőzelem és az első kiemelés is meglehet (bár erre azért ne fogadjunk nagy tétben).

Legfrissebb cikkeink
- A Bears és a Texans is fel akart mozogni TreVeyon Hendersonért, de a Patriots nem adta
- Új szerződésre pályázik Terry McLaurin, így egyelőre nem is edz a csapattal
- A holtszezon vesztesei
- Ők szavaztak a tush push betiltása ellen
- Nyáron a Bills, szezon közben az NFC East lesz a Hard Knocks főszereplője
- Év Védelmezője díjat vezet be az NFL a legjobb támadófalember elismerésére
- BREAKING: Elhunyt Jim Irsay, a Colts tulaja
- BREAKING: Marad a tush push!
- Az Eagles az új Patriots – az NFL tudatosan gyengíti a top csapatokat?
- Továbbra sem edz a Bengals két kezdő pass rushere
- NFL-rekord: több mint 8,6 milliárd dollárt ér a 49ers
- AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- Úgy tűnik, mégsem alakítják át a rájátszás kiemelési rendszerét
- Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- A holtszezon nyertesei
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Marad a tush push!
- Newla on A holtszezon nyertesei
- renningan on A holtszezon nyertesei
- Fetyke on Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- Csakeztne on Ér ennyit Brock Purdy?
- Leonidasz007 on A holtszezon nyertesei
- Pedro44 on AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- vicgeordie on A holtszezon nyertesei
Mert a báró igenis ELIT!!! Igen így csupa-csupa nagy betűvel! Tessék. Ezt pofázom kb.12 éve!
…az más kérdés, hogy nincs igazam.
Nemmondom, ügyes, dejazé az a nyóc INT is elég takaros. És elnézve a meccset bőven lehetett volna sokkal több is.