Sokáig úgy tűnt, hogy Tyreek Hill meg fogja dönteni Calvin “Megatron” Johnson elkapott yardos rekordját és akár a 2000 yard is összejöhet neki. Erre azonban egyre kevesebb az esély azután, hogy Hillnek volt egy kisebb sérülése, ami miatt ki kellett hagynia egy meccset és még kétszer limitált is volt.
Hill 1641 yarddal áll, tehát 324-re van szüksége a maradék két meccsen (162 yardos átlagra), hogy megdöntse az 1964 yardos rekordot. A 2000-hez pedig 359-re lenne szükség, tehát 174,5-ös átlagra. Ez egy nagyon komoly feladat lesz, főleg hogy két nagyon jó védelem ellen kell pályára lépnie a Ravens és a Bills személyében.
Hillnek két egymást követő meccsen mindössze egyszer jött össze ez a 324-es szám, az 5-6. fordulóban (344). Ha csak a 162 yardos átlagra koncentrálunk, akkor ezt a számot mindössze háromszor tudta átlépni az idei évben.
Szóval ha fogadnunk kéne, akkor Hillnek nem fog összejönni a rekorddöntés. De azért ne írjuk le, láttunk már ennél sokkal nagyobb csodákat is. Ráadásul a héten Jaylen Waddle sem lesz bevethető, aki elvinne előle targeteket – ellenben így a védelemnek sem kell Waddle-re figyelnie, több erőforrást allokálhatnak Hill irányába.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
“…fogja dönteni Calvin “Megatron” Johnson elkapott yardos rekordját ”
“Hill 1641 yarddal áll, tehát 324-re van szüksége a maradék két meccsen (162 yardos átlagra), hogy megdöntse az 1964 yardos rekordot.”
Ehhez a maradék 1 meccsen van szüksége. 17 meccsen több yardot elérni, mint más 16-on, az egyáltalán nem rekord. Hármasugás rekordot sem lehet megdönteni 4 ugrással. Lövésben sem a 60-ból elért világcsúcsot 65 lövéssel.
Az eredményét esetleg össze lehet hasonlítani azzal, ha Johnson rekordjához hozzáadunk 1 meccsenkénti átlagot (így 2087 jön ki), de az is csak becslés, hiszen nem tudni, hogy ha Johnson játszik még egy meccset, mennyit kapott volna el.