A 49ersnél nem túl optimisták azzal kapcsolatban, hogy Arik Armstead bevethető lesz-e a Seahawks elleni csoportrangadón, sőt a főedző Kyle Shanahant egyenesen meglepné, ha a remek védőfalember ott lenne a pályán. A korábbi első körös védő térd- és lábsérüléssel küzd és több hetes kihagyás is várhat rá.
Az NFL hat meccsre eltiltotta a Colts védőfalember Al-Quadin Muhammadot teljesítményfokozó szerek használata miatt. (amennyiben a csapat nem jut be a rájátszásba, úgy az eltiltás a jövő évi alapszakaszba is át fog nyúlni). Muhammad hét éves pályafutása alatt 84 meccsen játszott és 34-szer volt kezdő, de idén csak a gyakorlócsapatban kapott szerepet.
A Saints legalább négy hétre elveszítette a kezdő safety Marcus Maye-t, a védő ugyanis egy vállsérülés miatt IR-re került. Emellett a csere DT Malcolm Roach-ot is sérült listára tette a csapat egy térdsérülés miatt. Az így felszabadult roster helyekre pedig érkezett a gyakorlócsapatból a védőfalember PJ Mustipher, illetve a waiverről a Titans korábbi harmadik körös LB-je, Monty Rice.

Legfrissebb cikkeink
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- makosteszta on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Cseh Tibor on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- zoarden on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- vicgeordie on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat