Ebből biztosan nem lesz akkora botrány, mint amekkora a Deflategate volt, de a Masslive.com beszámolója szerint a Patriots-Chiefs meccsen a rúgók által használt labdák nem voltak megfelelően felfújva.
Az előírt 12,5-13,5 psi nyomás helyett mindössze 11 psi-t mértek a labdákban a félidőben, majd a nagyszünetben rendesen felfújták őket. Ez az alulpumpáltság hozzájárulhatott ahhoz, hogy az első félidőben mindkét csapat rúgója kihagyott egy-egy mezőnygólt – Harrison Butkernek konkrétan ez volt az első hibája idén.
A furcsaságról a Patriots szólt a bíróknak a szünetben, akik megerősítették a gyanút. A special teamben használt labdák egyébként külön vannak a két csapat által használttól, így nem a csapatok felelősek a megfelelő nyomásért. Épp ezért nem is lesz ebből semmiféle botrány, de azért vicces, hogy épp a Patriots meccsén fordult ez újra elő.

Legfrissebb cikkeink
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
- A 2025-ös piac leginkább túlértékelt játékosai
- A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- Nagytakarításba kezdett a Dolphins, három játékos is repült
- Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- James Bradberry egy percet sem játszott, de bajnoknak tartja magát
- Jaguars: Esélytelen, hogy Lawrence távozzon
- Ha a Giants résztulajdonosa szeretnél lenni, itt a lehetőség!
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- Cseh Tibor on A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- camillo7777 on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Jani_Kovacs on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- makosteszta on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Cseh Tibor on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- zoarden on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
Bezzeg mikor ilyenekért ment a 4 meccses eltiltás…. Régen minden jobb volt!
Tökmindegy, Tom Brady 4 meccs. És akkor szólt valaki Goodell-nek…..
Sztem az a vicces (az NFL szempontjából baromi kínos), hogy az eredeti sztoriból bármi is lett. És itt most nem a szánalmas “inkább tudott róla mint nem” indoklásra gondolok, hanem arra, hogy
1) egy Eagles-fan MIT prof levezette, hogy a Patriots a meccs előtt az öltözőben szinte biztosan a szabályos szintre fújta a labdát, ami aztán egyszerű fizikai törvényszerűségek miatt alacsonyabb nyomást produkált a kinti, eltérő időjárási körülmények között, azaz objektíve nem követtek el hibát
2) a félidőben a kinti körülmények között is visszaállították a nyomást és így lett a 17-7 félidő után 45-7. Azaz semmi ráhatása nem volt ennek a ténynek a meccsre, sőt :)