A Vikings ismét kikapott, a Bengals elleni volt a csapat harmadik veresége az elmúlt négy mérkőzésen (ráadásul az egy győzelem is a Raiders ellen jött össze). A rossz szereplés leginkább az irányítókon múlt, legutóbb épp Nick Mullens mondott csődöt, de Jeremy Fowler információi szerint a héten ismét ő fogja kivezetni a csapatot a pályára.
Mullens a Bengals ellen 303 yardot és két TD-t passzolt, ami nem rossz, csakhogy emellett kétszer is eladta a labdát (köztük volt az év legbutább interceptionje), illetve a QB sneakkel is meggyűlt a baja, többször sem tudott megoldani kritikus rövid yardos szituációkat. Alaposan kivette tehát a részét a vereségből, ami miatt a Vikings már csak 7-7-tel áll, ráadásul a menetrend is nehéz (a két Lions elleni csoportrangadó mellett még a Packers ellen is pályára kell lépni). Nem lenne meglepő, ha a szezon végén már nem Mullens lenne a csapat kezdő irányítója.
A Jets irányító kálváriája is folytatódik. Zach Wilson már minden szerepkört megjárt a csapatnál, most viszont épp az agyrázkódás-protokollba került be. Ha nem engedélyezik a játékát, akkor értelemszerűen Trevor Siemian fog kezdeni a héten a Commanders ellen, azonban Robert Saleh főedző elmondta, hogy ha egészséges, akkor Wilson marad a csapat kezdője.
Persze nem oszt, nem szoroz a dolog, Wilson és Siemian is borzasztó, a Jets pedig már matematikailag sem juthat rájátszásba. Aaron Rodgers visszatérése tehette volna még érdekessé a dolgokat, de a playoffról való lemaradással minden bizonnyal már ő sem erőltetni a játékot (legalábbis ezt mondta korábban).

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!