Befejezi pályafutását minden idők egyik legjobb rúgója, Robbie Gould. A 2005-ben draftolatlan játékos karrierje során 447 mezőnygólt értékesített 86,5 százalékos pontossággal.
Gouldnak elsőként a Patriots adott lehetőséget, de ott nem érte meg a végső keretszűkítést. Ezt követően a Ravensnél próbálkozott, de ott sem termett számára sok babér. Így került el a Bearshez, ahol újoncként 13 meccsen lépett pályára, de csak 77,8 százalékos pontossággal rúgta a mezőnygólokat. Ennek ellenére megkapta az esélyt a bizonyításra, ő pedig olyan jól játszott, hogy egészen a 2015-ös idény végéig játszott Chicagóban.
2006 és 2013 között egyszer sem volt 83 százalékosnál rosszabb az átlaga, és bár 2014-es idény nem sikerült jól, de egy évvel később csúcsformában tért vissza. Végül azonban a fizetési plafon miatt távoznia kellett, de tette mindezt a Bears történetének legtöbb pontot (1207) szerző játékosaként, aki nem mellesleg a legtöbb sikeres mezőnygóllal (276) és 50+ yardos field goallal (23) rendelkezik a franchise történetében.
Ezt követően lehúzott egy évet a Giantsben, majd aláírt a 49ershez, ahol 2017 és 2018 között 75 rúgásból 72-t értékesített – konkrétan a liga legjobb rúgója volt. A következő négy évet a 49ersnél töltötte és nem lehetett rá különösebb panasz. Tavaly 84,4 százalékos pontossággal rúgott, de ennek ellenére a csapat nem tartott rá igényt és a többi franchise sem kereste meg. Így 266 lejátszott alapszakasz meccsel, 447 értékesített mezőnygóllal (86,5) és 1961 szerzett ponttal befejezi a pályafutását.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?