A Brownsnak volt már idén négy kezdő irányítója, és úgy tűnik a Jetsnek is lesz. Zach Wilson ugyanis még nem került ki az agyrázkódás-protkollból, így a csapatnál úgy készülnek, hogy Trevor Siemian fogja kivezetni a csapatot a pályára a Commanders ellenében – írja Rich Cimini.
Ugyan hivatalosan ezt még nem mondták ki, de Nathaniel Hackett támadókoordinátor úgy beszélt a sajtó előtt, hogy Siemiant készíti fel a kezdőre, erre fókuszál egész héten, azt akarja megnézni, mi működik jól neki, satöbbi. Szóval mi is úgy készülhetünk, hogy Aaron Rodgers, Zach Wilson és Tim Boyle után meglesz a Jets idei negyedik kezdő irányítója. Ilyenre a csapatnál egyébként 1989-ben volt már példa, akkor Ken O’Brien, Tony Eason, Pat Ryan és Kyle Mackey kezdett az idényen belül.
A 31 éves Siemiannak volt már kezdő meccse a Jetsben egyébként, még 2019-ben. Azzal együtt egyébként az utóbbi hat kezdő mérkőzését elvesztette (négyet a Saintsben és egyet a Bearsben).

Legfrissebb cikkeink
- Nick Chubb maradna a Brownsban
- Patrick Mahomes Tom Brady nyomában
- Három legendás szurkoló, aki ismét ott lesz a Super Bowlon – immár 59. alkalommal
- Tyreek Hill mégis maradna a Dolphinsnál
- Super Bowl LIX – Amikor a Chiefsnél a labda
- Super Bowl LIX – Amikor az Eaglesnél a labda
- HIVATALOS: Írországba látogat az NFL, a Steelers lesz a pályaválasztó
- Maxx Crosby nem akar távozni a Raiderstől
- Úgy néz ki, hogy Russell Wilson nem marad a Steelersnél
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Super Bowlra
- Super Bowl LIX – Edzők
- Csak négyen kerültek be a Hall of Fame-be!
- Ők lettek az év díjazottjai
- BREAKING: Josh Allen legyőzte Lamar Jacksont, ő lett az MVP!
- Elhunyt a Bears legendás tulajdonosa, az anyamedve Virginia Halas
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Super Bowl LIX – Amikor az Eaglesnél a labda
- camillo7777 on Elhunyt a Bears legendás tulajdonosa, az anyamedve Virginia Halas
- camillo7777 on Csak négyen kerültek be a Hall of Fame-be!
- Kopi3.14 on Úgy néz ki, hogy Russell Wilson nem marad a Steelersnél
- katonadani on Super Bowl LIX – Edzők
- Zotya on Super Bowl LIX – Edzők
- katonadani on Super Bowl LIX – Edzők
- Zotya on Super Bowl LIX – Edzők