A 49ers első csapat a történelemben, ahol egy futó, két elkapó és egy tight is legalább 1000 yardot szerzett egy szezonon belül. Ráadásul a gárda ezt 16 meccsen érte el, tehát még csak azt sem mondhatjuk Kyle Shanahan halálosztagára, hogy csak az extra mérkőzés miatt írtak történelmet.
Az MVP címre is esélyes Christian McCaffrey 5,4 yardos átlaggal 1459 yardot és 14 TD-t szerzett a földön, emellett pedig volt 564 yardja és hét TD-je a levegőben. A tight end George Kittle 65 elkapásból 1020 yardot és hat TD-t tett a közösbe, míg Brandon Aiyuk 1317 yardot és hét darab hatpontost ért el 72 elkapásból. A másik 1000 total yardos elkapó pedig Deebo Samuel, akinek 871 yard (és hét TD mellett) volt 214 futott yardja (és öt TD-je) is.
És akkor arról se feledkezzünk meg, hogy Brock Purdy a franchise történetének legtöbb passzolt yardját hozta össze idén, most 4280 yardnál tart, a 4278 yardos Jeff Garciát és a 4170 yardos Steve Youngot megelőzve.

Legfrissebb cikkeink
- Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
Adják az MVP-t CMC-nek, fehér futó többet az életben nem szagolhat még a közelébe se ilyennek! :P
Csak annyit tennék hozzá, hogy Mr. Irrelevant :). Az hatalmas sztori lehet, és óriási lrekláma draftnak, ha az utolsó helyen húzott játékos SB-t nyerne.