Trevor Lawrence a Panthers ellen kénytelen volt kihagyni karrierje első meccsét, de a Jaguars CJ Beathard irányításával is magabiztosan nyerni tudott (bár ez inkább a Panthersről mond el sok mindent). A vállsérüléssel bajlódó korábbi 1/1-es még nem biztos, hogy visszatérhet a mindent eldöntő zárófordulóra, de Doug Pedersonék remélik, hogy igen. A főedző elmondása szerint javul az állapota és reményeik szerint a hét második felére már játszatható állapotban lesz.
A Jaguars a Titans ellen zárja az alapszakaszt, és ha győzni tud, akkor megnyeri a csoportját és negyedik kiemeltként fogadhatja a Brownst a wild card körben. Azonban ha kikapnak, akkor is van még egy halvány esély a hetedik kiemelésre, ehhez a Steelers és a Broncos veresége kellene (és hogy a Colts-Texans ne legyen döntetlen).
A Jaguars jelenleg 4,5 pontos favorit a Titans ellen, így vélhetően Vegasban úgy kalkulálnak, hogy Lawrence jó eséllyel játszani fog.

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető