A Chiefs magabiztosan, a 49ers vért izzadva jutott be a 2023-as idény Super Bowljába, ami azt jelenti, hogy ismét farkasszemet néz egymással Andy Reid és Kyle Shanahan. Ez lesz mindössze a negyedik alkalom, hogy ugyanaz a két főedző másodszor is találkozik egymással a döntőben.
A Reid-Shanahan páros mellett korábban kétszer döntőzött egymás ellen a legendás Chuck Noll és Tom Landry, Jimmy Johnson és Marv Levy, illetve Tom Coughlin és Bill Belichick. Noll a Steelers élén először 21-17-re győzte le Landry Cowboysát még 1975-ben, majd három évvel később 35-31-re diadalmaskodott a visszavágón. Johnson 1993-ban és 1994-ben mérkőzött meg a Billst irányító Levyvel (akinek ez volt sorozatban a harmadik és negyedik döntője) és mind a kétszer győzni tudott: először 52-17-re, majd 30-13-ra.
A Belichick-Coughlin párharcot alighanem mindenki ismeri. A Giantst irányító Coughlin először 2008-ban találkozott a BB vezette Patriotsszal, amikor csodával határos módon 17-14-re legyőzte a 18-0-s mérleggel rendelkező ellenfelét. Majd négy évvel később ismét túljárt Belichick eszén, ezúttal egy 21-17-es győzelemmel. Mindez nem sok jót ígér Shanahannek, aki 2020-ban 31-20-ra kikapott Reidtől.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót