A Pittsburgh Steelers megtalálta új támadókoordinátorát, aki nem más, mint a Falcons főedzői posztjáról menesztett Arthur Smith – számolt be Tom Pelissero. Smith három évet töltött Atlantában, 21-30-as mérleget ért el főedzőként és egyben a támadósor playcallereként.
Mike Tomlin a Matt Canada-éra után tapasztalt embert szeretett volna a posztra, amit mindenképp kipipált ezzel a lépéssel, hiszen Smith a Falcons előtt Tennesseeben is két éven át ő hívta az offense játékait. Eléggé felemás az eddigi munkássága, hiszen a Titansnél elég jól dolgozott, a Falconsban a második éve is jóra sikerült, ellenben a másik kettő elég gyengére, a tavalyi szezon pedig még élénken élhet a fejünkben, ahol elég rosszul nézett ki a támadósor.
A helyzet egyébként egész hasonló Pittsburghben, mint volt Atlantában, hiszen van egy elég jó skill sor, egy átlagnál jobbnak mondható támadófal, ellenben nagyon gyenge irányítójáték. Jelenleg Kenny Pickett számít kezdőnek, illetve Mason Rudolphot visszaigazolhatják, hogy versenyezzenek (legutóbb Rudolph jött ki ebből győztesen), de könnyen lehet, hogy más irányba fordulnak a holtszezonban.
Egyébként filozófia szinten érthető a választás, hiszen a sok futás, a védelem lefárasztása, a play action játék és abból való nagyobb játékok olyan steelersös dolog. Picketthez mondjuk egyáltalán nem illik a stílusa az under center play action játékokkal, de nem is biztos, hogy ő lesz majd a kezdő végül (helló Justin Fields?).

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala