November közepén még azt nyilatkozta a Ravens főedzője, John Harbaugh, hogy Mark Andrews olyan súlyos bokasérülést szenvedett, ami miatt véget ért a szezonja. A kiváló tight end rehabilitációja viszont olyan jól sikerült, hogy a csapat most aktiválta a támadó 21 napos edzési periódusát, vagyis van arra esély, hogy lássuk még a pályán a 2023-as idény rájátszásában.
Az utóbbi két évben Pro Bowler támadó a sérülése előtt 45 elkapásból 544 yardot és 6 TD-t jegyzett, top szinten teljesített. A helyére két tavalyi negyedik körös játékosnak, Isaiah Likelynak és Charlie Kolarnak kellett fellépnie, előbbi pedig élt is a lehetőséggel és 411 yarddal, illetve öt elkapott TD-vel fejezte be a szezont. Ezzel együtt Andrews visszatérése sokat lendítene a Ravens amúgy is elit támadójátékán, még ha nem is valószínű, hogy a divíziós körben vállalni tudja a játékot. Ellenben az AFC-döntő vagy legkésőbb a Super Bowl reális cél lehet, ha eljut odáig nélküle a csapat.

Legfrissebb cikkeink
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!