A Jaguars megtalálta az új védőkoordinátorát, írja Adam Schefter. A csapat új DC-je a korábbi Falcons védőkoordinátor Ryan Nielsen lesz a 2024-es szezontól.
A 44 éves Nielsen 2002-ben kezdett edzősködni az egyetemen. Az első profi munkáját a Saintstől kapta 2017-ben, ahol a 2020-as idény végéig volt védőfaledző, majd az azt követő két szezonban még emellett helyettes főedzőként és társ-védőkoordinátorként dolgozott. 2023-ban aztán a Falcons kinevezte védőkoordinátornak, ő pedig nem is végzett rossz munkát, EPA-alapon a 12. legjobb volt az atlantai védelem.
A Jaguarsnak tehát sikerült egy top szakemberrel megerősítenie az edzői gárdáját. Rá is fért ez a védelemre, ami a szezon második felében bottom 8-as volt, melynek is köszönhetően végül a rájátszás sem jött össze.

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Őt is és a Bears új OC-t is elküldték vagy csak elcsábították mindkettőjüket?