A Lions Brock Wright sérülése miatt nagyon vékony lett tight end poszton, így csapat leigazolta a gyakorlócsapatba a veterán Zach Ertzöt, írja Tom Pelissero.
A 33 éves Ertz az Eagles második köröse volt még 2013-ban. Egészen a 2021-es idény közepéig volt a csapat tagja, ahol többek között háromszor lett Pro Bowler, nyert egy bajnoki címet és egymás után ötször is 800+ yardot jegyzett (a legjobb szezonja 2018-ban volt, amikor 116 elkapásból 1163 yard és nyolc TD került a neve mellé, előbbi NFL-rekord egy tight endtől). Végül a fizetési plafon és Dallas Goedert miatt távoznia kellett Philadelphiából 2021-ben, és mindössze a hatodik körös újonc cornerback Tay Gowantért és egy 2022-es ötödik körös pickeért cserébe lett a Cardinals játékosa még a trade határidő előtt.
A 2023-as szezont még a Cardinals játékosaként kezdte meg, de hét meccsen csak 27 elkapása, 187 yardja és egy TD-je volt, így kérte a kivágását. A kérését teljesítette a csapat, de egészen eddig nem volt igény a szolgálataira. A Lionsnél sem lesz kezdő, de a rotációban még lehet hasznos.

Legfrissebb cikkeink
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
- A 2025-ös piac leginkább túlértékelt játékosai
- A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- Nagytakarításba kezdett a Dolphins, három játékos is repült
- Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- James Bradberry egy percet sem játszott, de bajnoknak tartja magát
- Jaguars: Esélytelen, hogy Lawrence távozzon
- Ha a Giants résztulajdonosa szeretnél lenni, itt a lehetőség!
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- Cseh Tibor on A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- camillo7777 on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Jani_Kovacs on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- makosteszta on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Cseh Tibor on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- zoarden on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai